Felvételi 2024: kedden lejár egy fontos határidő

Mutatjuk a részleteket.

Július 16-án éjfélkor lejár a sorrendmódosítási határidő. Eddig van lehetőségetek arra, hogy egyszer módosítsatok az eddig megjelölt szakok sorrendjén, ha valami miatt megváltozott a döntésetek, és másik szakon tanulnátok tovább szeptembertől. Érdemes akkor is élni ezzel a lehetőséggel, ha például elköltözés előtt álltok, és inkább a közelebbi, eredetileg második vagy a harmadik helyen megjelölt szakra mennétek.

Fontos azonban, hogy akkor NEM érdemes sorrendet módosítanotok, ha

  • a jelentkezési listátok első helyén olyan képzés szerepel, ahol kötelező az alkalmassági vizsga, de ez nem sikerült nektek, vagy nem mentetek el rá. Ebben az esetben ugyanis erre a képzésre biztos, hogy nem kerülhettek be, függetlenül attól, hogy ez a képzés a lista hányadik helyén szerepel.
  • meggondoltátok magatokat és valamelyik képzésre egyáltalán nem szeretnétek bekerülni. Sorrendmódosítás helyett ugyanis ilyenkor célszerűbb törölni az adott képzést.
2024-ben felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.

Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor.

A képzés törlése ugyanis nem zárja ki a sorrendmódosítás lehetőségét, így az utóbbira továbbra is lesz lehetőségetek, ha még július 16-án este az utolsó pillanatban is megváltoztatnátok a sorrendeteket. A ponthatárok ezután nagyon hamar, július 24-én érkeznek.

A budapesti Pont Ott Partira pedig itt tudtok regisztrálni:

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.