Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat. A francia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Francia Intézetnek.
Sokan azért választják az emelt szintű érettségit franciából is, mert ebben az esetben is érvényes, hogy az emelt szintű érettségi 60 százalék felett középfokú (B2) komplex nyelvvizsgával, 40 százalék felett pedig alapfokú (B1) komplex nyelvvizsgával egyenértékű.
Azt viszont jó, ha tudjátok, hogy bekötött nyelvvizsga-bizonyítványt nem kaptok érte, a az érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány záradékában szerepelni fog, hogy ez a dokumentum ugyanannyit ért, mint bármelyik – Magyarországon engedéllyel rendelkező – nyelvvizsgaközpont által kiállított „keményfedeles” nyelvvizsga-bizonyítvány.
A franciaérettségivel részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.