Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Véget ért a középszintű matekérettségi. Mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok a vizsga második részének II. A feladatrészében. Az Eduline-on ma is mindent megtaláltok a feladatokról, a témakörökről, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A matematika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának, a feladatsor megoldását pedig a Corvinus érettségi előkészítő szervezetének, a Studium Generale-nak.
Sodrófadiagram, egyenletek, gráfok, valószínűségszámítás, koordinátageometria, térfogat - többek között ilyen feladatokkal kellett megküzeniük a vizsgázóknak a mai középszintű matekérettségi második részében.
A feladatlap két részből áll. Itt találjátok az első feladatsor nem hivatalos megoldásait. Most pedig a II. A feladatlap, vagyis a 13-as, a 14-es és a 15-ös kötelezően megoldandó, 9-14 pontos feladatok nem hivatalos megoldását mutatjuk nektek:






A matekérettségi második részének megoldására a diákoknak összesen 135 percük volt. Ebbe egyébként összesen 5 feladat megoldását kellett belepréselniük, hiszen aII. A rész feladatain kívül a II. B részben három 17 pontos feladat közül kettőt kellett kiválasztaniuk. Hamarosan mutatjuk ezek megoldását is.
| Érettségizzetek velünk! |
Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről. A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk tájékozódhattok elsőként. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2024-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.