Itt vannak a számok, ennyien fognak májusban és júniusban érettségizni

Közel 113 ezer diák fog tavasszal érettségizni. Ők lesznek az elsők, akik a megváltozott 2020-as nat alapján vizsgáznak.

A 2024-es májusi-júniusi érettségi vizsgákra összesen 112 731-en jelentkeztek – közölte az Oktatási Hivatal (OH) a Népszava megkeresésére. A jelentkezők közül 42 222 diák jár érettségire felkészítő középiskolába, és tesz rendes érettségit.

Az Eduline korábban több cikkben foglalkozott azzal, hogy az idei érettségi lesz az első, ahol a 2020-as Nemzeti alaptanterv miatt a diákok már az új követelmények alapján adhatnak számot a tudásukról.

Érdemes megjegyezni, hogy míg az újfajta matekérettségi sokkal inkább gyakorlati fókuszú lett, addig a magyarérettségi mintha évtizedeket lépett volna vissza, hiszen amellett, hogy többek között az első részben memoritereket kérhetnek számon írásban, nem kell rövid gyakorlati szövegeket (például kérvényt) írni. A történelem írásbeli viszont szerkezetében és feladattípusaiban nem, csak témaköreiben változott egy kicsit.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.