Több magyar diák is bejutott a világ élvonalába tartozó amerikai egyetemekre

Összesen 41 felvételi ajánlatot szereztek amerikai és kanadai egyetemektől a Milestone diákjai.

  • Tornyos Kata

Idén 26 diákunk nyújtotta be összesen 227 jelentkezését valamelyik amerikai vagy kanadai egyetemre – olvasható a Milestone Institute Facebook-oldalán. A 41 felvételi ajánlatból 17 a világ élvonalába tartozó (QS top 100) egyetemekről érkezett, például a Columbia Egyetemtől és a Yale Egyetemtől.

 

“Minden évben sok diákunk jelentkezik borostyánligás egyetemekre. A tavalyi évhez képest változott, hogy egyre többen adták be jelentkezésüket neves kutatóintézetbe is, köztük a Johns Hopkins, a Duke és a Vanderbilt egyetemekre – mondta Zala László, aki az Egyesült Államokba való jelentkezések koordinációjáért felelős. Kiemelte, hogy  egyre több diákuk érdeklődik a STEM (Természettudományok, Műszaki tudományok, Mérnöki tudományok és Matematika) irányában.

Nem ez az egyetlen sikere az intézetnek: korábban megírtuk, hogy hét Milestone-os diák szeptembertől várhatóan a Cambridge-i Egyetemen tanulhat majd.

 

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.