Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Május 6-án elstartolnak az idei írásbeli érettségik. Mutatjuk, mire számíthattok az idegen nyelvi vizsgákon.
Miből áll az írásbeli?
Mindegy, milyen nyelvet választottatok, az élő idegen nyelvi érettségik mindegyikből ugyanúgy épülnek fel közép- és emelt szinten egyaránt.
Az írásbeli összesen négy részből áll. Ezek az
A vizsga első részében, vagyis a szövegértés feladatoknál közép- és emelt szinten is jellemzően négy hétköznapi nyelvezetű szöveget fogtok kapni, amiket el kell olvasnotok, után pedig feladatokkal mérik, mennyire sikerült alaposan értelmeznetek őket. A kapott szövegek lehetnek egyébként újságcikkek, használati utasítások, menetrendek, hirdetések, levelek és ismeretterjesztő vagy modern szépirodalmi szövegek is, a hozzájuk tartozó feladat pedig lehet feleletválasztás, igaz-hamis, összepárosítás, csoportosítás, kiegészítés, rövid választ igénylő kérdések vagy kiemelt részek helyének azonosítása.
Ezt követi a vizsga második része, vagyis a nyelvtani feladatok megoldása. Ez a vizsgarész is jellemzően 3-4 feladatból áll, melynek során azt mérik fel, hogy megvan-e a szinthez megkövetelt szókincsetek, ismeritek-e a szükséges nyelvtanokat, nyelvtani szerkezeteket, illetve egyes szavak, kifejezések ragozásait, azok kommunikációs használatát.
A feladatok között lehet olyan, hogy négy lehetőség közül kell kiválasztanotok a szövegkönyezetbe illő kifejezést. Lehet továbbá hiányos szövegek kiegészítése önállóan vagy megadott szókészletből, kiemelt mondatrészek helyének azonosítása, megadott szavak (vagy ragozott-képzett változatuk) beillesztése a szövegbe, illetve szöveg átalakítása megadott szempontok alapján.
A nyelvtant a hallott szöveg értése követi általában 2-3 hétköznapi nyelvezetű, érdekes, normális tempójú hanganyaggal, ami általában anyanyelvi beszélők párbeszéde vagy egy történet elmondása. Ezek játszódhatnak pályaudvarokon, áruházakban vagy rádióban, de lehetnek üzenetrögzítőn elhangzó üzenetek is, esetleg rádiós, tévés hírek, interjúk is némi háttérzajjal, az együttes terjedelmük pedig nagyjából 6-9 perc.
A szövegeket általában kétszer lehet meghallgatni; elsőként egyben, majd a második hallgatás során néhány másodperces szünetekkel.
A hozzájuk tartozó feladatok általában feleletválasztós vagy igaz-hamis feladatok, de lehet olyan is, amiben rövid választ kell adni a feltett kérdésekre, esetleg időrendi sorrendbe tenni az elhangzott információkat. Ezek megoldására nem kaptok külön időt, a szöveg hallgatásával párhuzamosan kell megoldanotok őket.
Ha mindezekkel kész vagytok, jöhet az íráskészség, amiben általában két szöveget; egy rövidebb és egy hosszabb levelet kell írnotok a megadott témában és a megadott szempontok érintésével.
A szövegalkotás egyébként lehet
Mennyi idő alatt kell megoldani?
Az élő idegen nyelvi írásbeli érettségik középszinten 180, emelten 240 percesek.
Középszinten az olvasott szöveg értésére 60, a nyelvhelyességre 30, a hallott szöveg értésére 30, az íráskészségre pedig ismét 60 percet kaptok. A feladatlapokat vizsgarészenként beszedik, így azokat mindenképp a megadott időkorláton belül kell megoldanotok.
Emelten az olvasott szöveg értésére 70, a nyelvhelyességre 50, a hallott szöveg értésére 30, az íráskészségre pedig 90 perc jár. A feladatlapokat a felügyelő tanárok ebben az esetben is vizsgarészenként beszedik.
Hány pontot lehet szerezni?
Összesen (a szóbelit és az írásbelit is beleértve) közép- és emelt szinten is 150 pontot lehet szerezni az idegen nyelvi érettségin.
Az írásbelivel középszinten maximum 117 pontot lehet szerezni;
A szóbeli pedig szintén 33 ponot fog érni.
Emelt szinten pedig minden vizsgarész maximum 30 pontot ér.
Milyen segédeszközöket lehet használni?
Az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsgákon közép- és emelt szinten egyaránt nyomtatott szótár használható, de csak és kizárólag az írásbeli vizsga IV. részéhez, vagyis az íráskészséghez. A szótárakat a diákok maguknak biztosítják. Ez lehet egy- vagy kétnyelvű is.
Mi a helyzet a szóbelivel?
Az emelt szintű szóbeli vizsgák idén június 5-12. között, a középszintűek pedig június 17. és július 3. között lesznek megtartva.
Mindkét szinten tételeket kell majd húzni, de ezek kidolgozására nem lesz külön idő megadva. Középszinten a tételeket az iskolátok, emelt szinten az Oktatási Hivatal határozta meg.
A szóbeli első részében a vizsgáztató tanárral kell majd beszélgetnetek egy adott témában Ezt követi majd az önálló kifejtés (szintén egy húzott témáról), a kapott képek alapján, végül pedig egy szituációs, szerepjátékos feladat a kapott témakörben, szintén az egyik vizsgáztató pedagógussal.
A szóbeli vizsga középszinten 15, emelt szinten 20 perces.
A vizsgakövetelményeket ide kattintva éritek el.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.