Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már csak néhány nap maradt hátra a központi írásbeliig. Ha ti is felvételiztek szombaton, akkor még egyszer érdemes átfutnotok az előző évek feladatlapjait és megoldásait.
Január 20-án írják azok a negyedikesek, hatodikosok és nyolcadikosok a központi írásbelit magyarból és matekból, akik olyan középiskolába készülnek, ahol az írásbeli a felvételi követelmény része. Idén valamivel több 72 ezer diák vesz részt a megmérettetésen.
| Lesz majd top 100-as magyar egyetem? Hogyan kell olvasni a középiskolai, egyetemi rangsorokat? |
Ha még nincsen programotok január 24-én délutánra, akkor ajánlunk nektek egy izgalmas szakmai napot a középiskolai és a felsőoktatási rangsorokról. A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! <### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###> |
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján a feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest alapvetően nem változnak, ezért még egyszer utoljára célszerű átfutnotok legalább az utóbbi 2-3 év feladatlapjait, típusfeladatait.
A központi írásbeli összes magyar feladatsorait és megoldókulcsait az alábbi linkeken nézhetitek meg:
A matek feladatsorokat, megoldókulcsokat pedig a következő linkekről tölthetitek le:
A központi felvételivel az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk:
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.