Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan véget érnek az írásbeli vizsgák, ráfordulunk a szóbelikre, ezt követően pedig nincs más hátra, mint várakozni a felvételi ponthatárokra. Mutatjuk, miből áll össze a megszerezhető maximum 500 pont.
Bár a felsőoktatási felvételi rendszere 2024-től drasztikusan átalakul, aminek már 2023-ra is vannak bizonyos hatásai - például az, hogy megszűnt a minimumponthatár - a pontszámítás maradt továbbra is ugyanaz. Ez azt jelenti, hogy a maximum megszerezhető 500 pont továbbra is a tanulmányi és érettségi pontokból, valamint a nyelvvizsgáért, emelt érettségiért, versenyeredményért, vagy egyebekért kapható többletpontokból tevődhet össze.
„A pontszám összeállhat a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összegéből, hozzáadva az ún. intézményi pontokat, vagy az érettségi pontok kétszereséből, hozzáadva az intézményi pontokat. A jelentkező pontszámát továbbra is a számára legkedvezőbb módon számítják ki” – írja a felvi.hu.
Mi a különbség a tanulmányi és érettségi pont között?
A tanulmányi pontok - mint ahogy arról a neve is árulkodik - a tanulmányi eredményeitekből tevődnek össze, pontosabban a középiskola utolsó két évében megszerzett jegyekből, amikkel maximum 200 pontot szerezhettek. A számításba vehető tantárgyak a
Az ezekre kapott év végi jegyek összeadódnak, majd a kapott értéket meg kell szorozni kettővel. Így kapjátok meg, hány pontot szereztek a tanulmányi eredményeitekkel.
Ehhez adódik hozzá az érettségi vizsgák után a négy kötelező vizsgatantárgy; a matematika, magyar, történelem és idegen nyelv, valamint egy választható érettségi tárgy százalékos eredményeinek átlaga, amit egész számra kell kerekíteni. A százalékok a tanulmányi eredményhez hasonlóan szintén maximum 200 pontot érhetnek.
Akkor sem kell azonban megijednetek, ha a tanulmányi pontjaitok nem túl fényesek. Ilyenkor életbe lép ugyanis a duplázás, vagyis az, hogy a tanulmányi pontjaitok helyett az érettségi pontjaitokból számolják ki a másik 200 pontot is. Ebben az esetben a pontokat két érettségi tárgy százalékos eredményeinek összeadásával kaphatjátok meg (érettségi vizsgatárgyanként maximum 100–100 pont kapható). Az, hogy melyik két tárgy eredményei számítanak attól függ. hogy milyen szakra jelentkeztek. Az aktuális listát itt nézhetitek meg, ha pedig több is van, akkor értelemszerűen azokat a tárgyakat számolják, amikből a legjobb eredményeket értétek el, hiszen a cél az, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzétek meg.
Többletpontok
Többletpontot számos esetben kaphattok. Mint ahogy fentebb már írtuk, jár például nyelvvizsgáért, versenyeredményekért, valamint az emelt szintű érettségi vizsgáért is, ha legalább 45 százalékot elértek.
Ezekből továbbra is maximum 100 pontot kaphattok, beleértve persze az esetlegesen járó esélyegyenlőségi pontokat is, amikről itt olvashattok bővebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.