"A 17-es feladat nehezebb, valószínűleg ezt fogják kihagyni a diákok"

Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint a középszintű matekérettségi második részének első három feladata nem kifejezetten nehéz, viszont a B rész második feladata okozhatott némi fejtörést a diákoknak.

  • Tornyos Kata

Az első infókat matematika érettségi első részéről itt, a szaktanári véleményt pedig itt találjátok. A második rész A és B feladatairól is írtunk, ezekről a javítótanárunk véleményét ide kattintva és itt olvashatjátok. Feltöltöttük a nem hivatalos megoldásokat is, itt találjátok őket.

"A második feladatnál már térlátásra is szükség van, emiatt a C részénél szerintem kevés a négy pont. A D pedig kifejezetten nehéz, mert nem mindegy, hogyan indítják el a feladatot a diákok: kis csavarral akár kétismeretlenes egyenletbe is ütközhetnek" - mondta a szaktanár, aki szerint valószínűleg ezt a geometriás feladatot hagyják majd ki a legöbben.

A másik két feladatot viszont nem tartja nehéznek, szerinte a tizenhatosat biztosan megoldják a vizsgázók, már csak azért is, mert sok a részfeladat, így ha valami nem is megy nekik, még akkor is sok pontra tehetnek szert. A kördiagramm esetleg megzavarhat néhány érettségizőt, de minden évben találkozhatnak ilyen példával, így ha gyakoroltak, akkor ez sem okozhat problémát.

A pedagógus az utolsó feladatról azt mondta, hogy a sok szöveg először elijesztheti a feladatlap kitöltőit, de mégsem ezt fogják kihagyni, mert igazából csak ki kell bogozni a szövegből az adatokat. Itt több egyenletet kell felírni ahhoz, hogy megkapják a megoldást, illetve a kombinatorika is feltűnik.

Innen megnézhetitek, hogy milyen az érettségi első feladatsora. A második feladatsor A és B részét is elérhetitek már, itt pedig megnézhetitek, mit gondol a szaktanárunk a második feladatlap A részéről:

 

A legfrissebb matekérettségis információkért kövessétek a folyamatosan frissülő tudósításunkat:

<### CustomHTML Visible= CMSCaption="[[ Egyedi HTML ]]" ###><### /CustomHTML ###>

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2023-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.