Már csak néhány óra, és érkeznek a 2023-as keresztféléves felvételi ponthatárai

Várhatóan január 24-én hirdetik ki a 2023 februárjában induló képzések ponthatárait.

  • Eduline

A ponthatárok határozzák meg, hogy a jelentkező melyik általa megjelölt képzésre kerül be. Mindenki csak egy helyre kerülhet be, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, ahol a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt

- írja a felvételi tájékoztató. Kíváncsiak vagytok, tavaly hány pont kellett a bekerüléshez? A 2022-es ponthatárokat ide kattintva nézhetitek meg.

Mi lesz a ponthatárok után?

A ponthatárhúzást követően az E-felvételiben is kaptok egy hivatalos dokumentumot - besorolási döntést - a sikeres felvételiről, és nyolc napon belül az egyetem is elküldi majd a felvételi határozatot, amelyben megtaláljátok az összes fontos információt a beiratkozásról és az ehhez kapcsolódó további teendőitekről.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.