Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
December közepén indul az általános felvételi eljárás a 2023 szeptemberében induló képzésekre. Bár a nyáron bejelentett felvételi átalakítás miatt az egyetemek jelezték, hogy már idén is lesz néhány változtatás, az esélyegyenlőségi pontok rendszere egyelőre nem változik. Mutatjuk, mire számíthattok idén.
Az idei felvételi tájékoztatóra egyelőre még várni kell, a jelenleg is érvényben lévő kormányrendelet alapján viszont a 2023-as felvételiben egyelőre nem számíthatunk nagy változásokra az esélyegyenlőségi pontok tekintetében.
A kormányrendelet szerint ugyanis azok a hallgatók, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, gyermeket nevelnek vagy hátrányos helyzetűek, ezeket pedig a megfelelő, az E-felvételi és az intézmény által kért dokumentumokkal igazolni tudják, 40 többletpontra jogosultak.
Fontos azonban, hogy a korábbi években mindig szabály volt az is, hogy nem minden szakon számolják ezeket a többletpontokat. Majdnem minden alap- és osztatlan szakon, illetve felsőoktatási szakképzésen jár a többletpont, ahol kizárólag gyakorlati vizsga alapján történik a pontszámítás ott ezeket általában nem veszik figyelembe.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.