Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
„A középszintű magyarérettségi feladatai a korosztályi témák és a kortárs művek híján csak megszokott izgalmakat tartogattak az érettségizőknek” – értékelte az Eduline-nak a középszintű magyarérettségi feladatsoráról a Szent István Gimnázium vezetőtanára.
Már elérhető a magyarérettségi hivatalos megoldása, az Oktatási Hivatal által közzétett középszintű javítási útmutatót itt, az emelt szintű megoldásokat pedig ide kattintva nézhetitek meg.
„A szövegértési feladatsor viszonylag könnyen olvasható, érthető, a korosztály számára izgalmakban nem bővelkedő bázisszöveget tartalmaz. A szótárakról szóló szöveghez fűződő kérdések megválaszolásához, a feladatok megoldásához nem feltétlenül szükséges szakkifejezések (pl.: címszó, lexikai egység, tipográfia, stb.) helyenként zavarhatják a megértést” – mondja a középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsorának bázisszövegéről Szabó Roland, a Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium magyar-történelem szakos vezetőtanára.
A szaktanár kiemeli ugyanakkor: a szövegértési feladatsor lényege tulajdonképpen nem a szövegnek, hanem a kérdések, feladatok szövegének a megértésében van. „Így figyelmet, akár többszöri elolvasást is igényelhetek az olyan feladatkiíró szövegrészek mint a „fogalmazza meg összetett mondatban; idézze a szöveg erre vonatkozó részét; E/1-ben fogalmazzon” –; tehát a szövegértés feladatai alapvető grammatikai tudáselemeket is mérnek a kompetenciák mellett” – magyarázza.
Az érvelés témája rendszeresen előkerül az órákon
„A rövid szövegalkotás érvelő feladata retorikai, szövegértési és a műfajhoz kapcsolódó szövegalkotási készségeket kér számon. Az érvelés témája – ez esetben a memoriterek szükségességének kérdése – az iskolákban a magyarórák során rendszeresen fel-felbukkanó problémát vet föl; így érdekes tud maradni az érettségiző korosztály számára. A személyes vélemények megfogalmazásán túl a bázisszöveg néhány megállapításának beemelésére és a legalább három, egymástól jól elkülönülő érv megfogalmazására is figyelni kellett; nem utolsó sorban a terjedelmi korlátokra” – magyarázza.
Szabó Roland szerint a gyakorlati szövegalkotás feladata idén nem a „receptszerűen betanulható” hivatalos levél megfogalmazását kérte, hanem szabadabb, légiesebb műfajt, a hozzászólást.
"A hozzászólás élőbeszédszerű nyelvi aktus, erre fölhívja a figyelmet a feladat a „diákparlament egyik napirendi pontja ennek a témának a megbeszélése” része. A feladat megfogalmazásánál a legfontosabb szempontok a kötelező nyelvi megoldások megléte lehet: megszólítás, gondolatok kifejtése, figyelem megköszönése. Az sem utolsó szempont, hogy az érveléssel ellentétben ennél a feladatnál konkrét álláspontot kell képviselni: „... ellenzi a közös időpontban megszervezendő osztálykirándulások ötletét”.
Nagy meglepetés nem érhette a diákokat
„Szabó Magda Ezüstgolyó című novellájának narratívája, s annak elemzése mint feladat nem lehetett meglepetés az érettségizők számára, hiszen a novellaelemző feladatok kivétel nélkül a az elbeszélő kérdését helyezik kontextusuk középpontjába, ugyanakkor a hasonlóan szokványos elemzési szempontnak mondható motívumkör-értelmezés is megjelent a feladatkiírásban. A vizsgázóknak elsősorban a magyar prózapoétikában nagy hagyománnyal rendelkező biográfia elbeszéléstechnikák sorába illeszkedő narratívát kellett fölismerniük a szövegen: a realisztikusnak ható, az emlékezés aktusa által szükségszerűen visszaidéző, azaz retrospektív nézőpontú időváltásos technika láttatását. A novella címébe foglalt ezüstgolyó a családban mellékszereplőből középpontba hozott Ida alakjának visszaidézésének, időkön átívelő, az emlékezés lehetőségét stabilizáló, de másfajta nézőpontból ugyanakkor módosító motívuma is” - mondja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az összehasonlító verselemzési feladat Janus Pannonius Búcsú Váradtól és Juhász Gyula Várad című költeményeinek többszempontú összehasonlítását kérte a diákoktól.
Szabó Roland szerint a legfontosabb pillérek, amelyre várhatóan a feladatmegoldás a hangsúlyt helyezi, azok a távolodás és a visszaemlékezés nézőpontjai. „Mindkét költeményben a búcsúzás, a nem ott lét vershelyzete figyelhető meg, de amíg a Pannonius-versben az éppen távolodás aktusának nézőpontjából szól a beszélő (tehát mostani az élmény), addig a Juhász-versben a visszaemlékezés mozzanata érvényesül (tehát régebbi az élmény). Mindkét vers ódaszerű poétikai eljárásokkal operál, ahol a város megidézése a magyar kultúrtörténethez kapcsolódó, metaforizált alakok megidézésével történik: míg a Pannonius-versben ezek a könyvtár és a magyar király, László szobra, s a hozzájuk kapcsolódó hagyomány mint érték, addig a Juhász-versben egy, a Nyugathoz kapcsolódó kontextus, Ady Endre és a kávéházak azok a motívumok, amelyek az értékeket megteremtik” – mondja.
Az első infókat a szövegértés feladatrészről itt, a rövid szövegalkotási feladatról pedig itt olvashatjátok. Az Eduline szaktanárt is megkérdezett a feladatokról, véleményét a szövegértésről ide kattintva , a rövid szövegalkotásról pedig itt éritek el.
A mai vizsga legfontosabb részleteit a folyamatosan frissülő tudósításunkban olvashatjátok:
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.