Három gyakori hiba a töriérettségin, amit ha elkerültök, értékes pontokat menthettek

Hogy könnyebb legyen a felkészülés az érettségire, a következő két hétben az Eduline-on szaktanárok segítségével járunk utána, hogyan lehet felpörgetni a tanulást a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Cikksorozatunk hatodik részében megint a töriérettségivel foglalkozunk: ezeket a hibákat kell elkerülnötök a viszgán.

  • Csik Veronika

Arról már korábban volt szó, hogyan kell maxpontos töriesszét írni és milyen témakörök kerülnek elő szinte mindig az írásbelin, sőt arról is írtunk már, hogyan kell okosan atlaszt használni. Most azokat a hibákat és megoldásokat gyűjtöttük össze Riskutia Tamással, a Studium Generale történelem szekciójának vezetőjével, amiket sokan elkövetnek a töriérettségin, pedig nem nehéz elkerülni őket.

Idő van, te osztod be! - Nagyon sokszor akadnak el a diákok egy-egy feladatnál, ez pedig komoly időveszteséget, sőt, motivációvesztést is jelenthet.

Hogyan kerüld el?

Nagyon fontos a vizsgán, hogy bármennyire is izgultok, próbáljatok meg higgadtak maradni. A gyakorlásokkal szerzett rutin itt sokat segíthet. Ha egy feladatnál megakadtatok, ne ragadjatok le, inkább térjetek vissza később.

Lassan járj, tovább érsz! - A stressz és a kapkodás, izgalom miatt nagyon sokan követnek el olyan hibákat, amiket egy kis odafigyeléssel nem követnének el.

Hogyan kerüld el?

Az egyik opció a gyakorlás, sok gyakorlás. A rutinszerzés a vizsgán is biztonságot ad. Magán a vizsgán pedig a feladatok figyelmes átolvasása mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a megoldásokat le is kell ellenőrizni. Sőt, ha a helyesírásban nem vagytok biztosak (az esszéknél az is számít), akkor kérjétek el a teremben lévő helyesírási szótárak egyikét, ezt ugyanis az iskola biztosítja majd vizsgán.

Figyelmetlenséggel sok pont elúszhat! - Ez az egyik legfájóbb pontveszteség.

Hogyan kerüld el?

Sajnos erre csak egyetlen, de annál egyszerűbb megoldás van: olvassatok el mindent figyelmesen. Ne próbáljátok meg kitalálni, hogy ha egy kérdés Mátyásra kérdez, akkor biztos arról lesz szó, milyen volt a Feketesereg. Olvassátok el a feladatok, ha kell, kétszer is.

Ha úgy érzitek, hogy még több segítségre lenne szükségetek, akkor még jelentkezhettek az SG idei ingyenes matekmaratonjára, a részletekről itt olvashattok el mindent. Ha nem a matekra, hanem a törire készülnétek inkább, akkor itt találjátok a szaktanári tanácsokat és a cikksorozatunk korábbi részeit.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.