Három kérdés és válasz az érettségiről: ti kérdeztétek, most elhoztuk a válaszokat

Mivel már nincs sok hátra az idei érettségiig, körbenéztünk, milyen kérdések foglalkoztatnak benneteket, mi a legégetőbb téma most a neten - a gyakorikérdések.hu felhozatalából szemezgettünk.

  • Bezzeg Hanna

Emelt érettségit szeretnék jövőre tenni, ekkor felnőttképzésen leszek, addigra meglesz a középszintű érettségim az adott tárgyból. Kell fizetnem?

Az alapszabály szerint a végzős diákok ingyen érettségizhetnek, továbbá térítésmentes az is, ha az érettségi bizonyítványotok megszerzése előtt, tanulói jogviszonyban (szakképzésben tanulói és felnőttképzési jogviszonyban) tett sikertelen érettségi vizsgátok első javító- vagy pótló vizsgáját tennétek. Végezetül, szintén az érettségi végzettséggel rendelkező, szakgimnáziumi oktatásban megkezdett tanulói jogviszonnyal rendelkező tanuló részére egy szakmai érettségi vizsgatárgyból tett érettségi vizsga és első alkalommal a javító- és pótlóvizsga.

Mindenki másnak fizetnie kell, méghozzá középszintű érettségiért a minimálbér 15 százalékát (2022-ben 30 ezer forintot), emelt szinten pedig a minimálbér 25 százalékát (idén 50 ezer forintot).

Ha emelt angol érettségit teszek és sikerül minél jobb eredményre, akkor megkapom a középfokú nyelvvizsgát? Ha igen, azért jár így plusz pont?

Korábban már írtunk arról, milyen kapcsolat van az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga között: ha idegen nyelvből emelt szinten vizsgáztok, és legalább 60 százalékosra sikerül, az egy B2 szintű, kompex típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, ha pedig 40-59 százalékot értek el, akkor B1 szintű, komplex típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal lesz egyenértékű.

Fontos tudnotok, hogy ha ugyanabból az idegen nyelvből nyelvvizsgátok és emelt szintű érettségi vizsgátok is van, akkor a többletpontokat csak egyszer, a számotokra kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapjátok meg. Tehát, ha angolból emelt szinten vizsgáztok és már nyelvvizsgával is rendelkeztek, akkor nem kaphattok érte plusz 50 (emelt szintű miatt) és 28 pontot (a nyelvvizsga miatt) – csupán azt írják jóvá, amely a rendszer számításai alapján előnyösebb számotokra.

Ha valaki egy tantárgyból megbukik érettségin, annak újra vizsgáznia kell az összes többi tantárgyból is?

Ha minden tárgyból sikeresen vizsgáztatok, egyetlen tantárgyat pedig nem teljesítettetek, akkor a sikeres vizsgáitok nem vesznek el, és nem is kell újból vizsgáznotok belőlük. Azt azonban tudnotok kell, hogy addig, amíg nincs sikeres vizsgaereményetek a négy kötelező, illetve egy választható tárgyból, addig nem kaphattok érettségi bizonyítványt. A sikeres eredményekről tanúsítványt, a sikertelen vizsgákról törzslapkivonatot állítanak ki.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.