Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tényleg csak emelt szintű érettségivel lehet felvételizni egyetemre, főiskolára? Az alapszabály ez, de van néhány kivétel.
„Alapképzésre és osztatlan képzésre az a jelentkező vehető fel, aki:
- olvasható a felvételi tájékoztatóban.
Azt is hozzáteszik, hogy ezt a szabályt nem kell alkalmazni, ha olyan képzésre jelentkeztek, amelyen a felvételi összpontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga alapján kalkulálják – ilyen például az edző és szakoktató alapszak, a művészet és művészetközvetítés képzési terület szakjai, valamint azok az egy- és kétszakos, osztatlan tanárképzések, ahol csak gyakorlati vizsga van.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.