Pótfelvételi 2021: ilyen ponthatárokra számíthattok idén

Összeszedtük a legfontosabb szabályokat, amikre érdemes odafigyelnetek, hamarosan jönnek a végleges ponthatárok.

  • Csik Veronika

A pótfelvételin meghirdetett szakokon a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 22-én meghatározott ponthatárnál (persze csak akkor, ha a szakot az általános felvételin is meghirdették). Vagyis, ha egy egyetemen az önköltséges, levelező tagozatos gazdálkodási és menedzsment szak ponthatára 400 volt, ez már a pótfelvételin sem lehet ennél alacsonyabb.

A másik szabály, ami alapján már most tudtok kalkulálni: ha az adott képzés eddig nem indult önköltséges finanszírozási formában, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál – vagyis alapképzési szakok és osztatlan mesterképzések esetén 280 pontnál, felsőoktatási szakképzés esetén 240, mesterképzések esetén 50 pontnál.

Ha tehát az a cél, hogy szeptembertől mindenképpen a felsőoktatásban tanuljatok tovább, de nem éritek el az alap- és osztatlan szakokhoz szükséges minimumot, akkor érdemes inkább egy felsőoktatási szakképzést megjelölni a pótfelvételin. Ezeken a képzéseken ugyanis 40 ponttal kevesebbel is bejuthattok az egyetemre, főiskolára. Arra viszont figyeljetek, hogy az alap- és osztatlan szakoknál a minimumponthatárt az emelt szintű érettségivel, a nyelvvizsgával, illetve az esetleges szakképesítésért járó többletpontokkal együtt kell elérnetek - más jogcímen adható többletpontot nem számíthattok bele. Ezzel szemben a felsőoktatási szakképzések esetén a minimum 240 pontot az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de más jogcímen kapható többletpontok nélkül számolják.

Arról, hogy miért lehet jó választás egy ilyen típusú képzés, itt írtunk korábban. A 2021-es felvételivel és pótfelvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket pedig itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.