472-nél húzták meg a ponthatárt a szegedi egyetem egyik tanári képzésén

6051 jelentkezőt vett fel a Szegedi Tudományegyetem idén, de a pótfelvételizőkkel, a szakirányú képzések hallgatóival és a külföldi diákokkal együtt több mint nyolcezren kezdhetek szeptemberben az egyetemen.

  • Tóth Alexandra

A 2021-es felvételin 147-tel többen jutottak be a Szegedi Tudományegyetemre, mint egy évvel korábban - írta közleményében az egyetem. 3874-en alap-, 879-en mester-, 953-an osztatlan szakon, 345-en pedig felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől. Közülük 5098-an állami ösztöndíjasok lesznek, önköltségesként 953 új hallgató tanul majd. 

Az intézmény szerint a korábbi évekhez képest jelentős változás, hogy nem a nappali tagozatos hallgatók száma növekedett, hanem a levelezőre és távoktatásra felvettek száma: a tavalyihoz képest 224-gyel többen kezdenek ilyen képzési formában.

A legmagasabb ponthatárokat ismét a tanárszakokon húzták. Az angol-német nyelv és kultúra tanár szakra 472 pont kellett, a magyartanár, spanyol nyelv és kultúra tanár szakhoz pedig 469 pontra volt szükség. Ezen kívül a BTK-n meghirdetett pszichológia képzésre is magas pontszámmal, 435-tel lehetett bejutni.

A jogászképzéshez 433 pont kellett, az általános orvosi képzéshez pedig 414. A fogorvosképzésre 405 ponttal lehetett bekerülni, de 401 pontot kellett összeszedni a turizmus-vendéglátás szakhoz is, míg a gazdálkodási és menedzsment szakra 406 ponttal juthattak be a jelentkezők.

Az SZTE többi képzésének a ponthatárait, illetve más egyetemek és főiskolák ponthatárait itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.