Felvételizőknek: ne izguljatok, előfordulhat, hogy csak órákkal később kaptok este sms-t

Este nyolc körül érkeznek a 2021-es felvételi ponthatárai, aki pedig megadta a mobilszámát, sms-t is kap arról, melyik szakra került be. Viszont akkor sem kell aggódnotok, ha csak órákkal később jön az üzenet.

  • Tóth Alexandra

Ez azért fordulhat elő, mert a a szolgáltatónak hatalmas mennyiségű üzenetet kell kiküldeni, így túl lesz terhelve az rendszer.

De annak is számos oka lehet, ha egyáltalán nem kaptok üzenetet. Elképzelhető, hogy tévesen adtátok meg a mobilszámotokat, esetleg az időközben megváltozott. A felvételi eredményét azonban nem csak az sms-ből tudhatjátok meg, megnézhetitek a ponthatárokat is, és érdemes belépni az E-felvételi rendszerébe is, ahol szintén megtaláljátok az eredményeteket. Sőt, este nyolc után mi is hozzuk nektek a pontokat, statisztikákat, érdekességeket.

Itt követhetitek a következő órák eseményeit:

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.