Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Akkor sem szabad elkönyvelnetek a biztos bejutást, ha esetleg az előzetes ponthatárok alapján úgy tűnik, megugrottátok a limitet.
Idén is több alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, ami azt jelenti, ezeken a szakokon csak akkor kerülhettek be állami ösztöndíjas helyre, ha eléritek ezt. Az önköltséges képzésekre ezek a ponthatárok nem vonatkoznak.
Azonban ne feledjétek, az előző években is előfordult, hogy az előzetes ponthatárokon módosítottak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján. Ez akár néhány ponttól kezdve, 30-40 pontos emelkedést is jelenthet, persze az is lehet, hogy nem változik a végleges ponthatár az előzeteshez képest.
Mi történik, ha ezt nem sikerül elérnetek, de a felvételi minimumot igen?
Abban az esetben, ha legalább 280 pontotok van – hiszen 2021-ben is ennyi a minimumponthatár az alap- és osztatlan képzések esetén –, akkor természetesen felvehetnek titeket állami képzésre. De ennek persze az is a feltétele, hogy olyan megjelölt szakról legyen szó, ami államilag támogatott formában is elindul, és sikerül megugranotok a végleges ponthatárt, amit várhatóan 2021. július 22-én húznak majd meg.
Ha viszont nem sikerül a minimum ponthatárt – azaz 280 pontot – elérnetek, akkor sajnos sem államilag támogatott, sem önköltséges formában nem vesznek fel benneteket felsőoktatási intézménybe.
A 2021-es felvételiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).