Milyen eredmények számítanak bele a minimumponthatárba?

A matekozásnál az sem mindegy, hogy alap-, valamint osztatlan szakra, vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeztetek, a szabályok ugyanis eltérőek.

  • Tóth Alexandra

Alap-, valamint osztatlan szakok esetén legalább 280 pontot kell szereznetek, különben sem államilag támogatott, sem önköltséges formában nem tanulhattok tovább a felsőktatásban. Ezt a számot az emelt szintű érettségivel, a nyelvvizsgával, illetve az esetleges szakképesítésért járó többletpontokkal együtt kell elérnetek, de más jogcímen adható többletpontot nem számíthattok bele. Azaz ide nem számítanak bele a versenyeredmények, hátrányos helyzet vagy a gyermekgondozás.

Felsőoktatási szakképzésen 240 pont a minimum, viszont ebbe csak az emelt szintű érettségiért járó többletpont számítható be.

Természetesen mesterképzéseknél is van alsó limit, itt azonban a pontszámítás - néhány keretfeltételtől eltekintve - felsőoktatási intézmény függő, így arra sincs egységes szabály, hogy pontosan mit számolnak bele a minimum 50 pontba. A hátrányos helyzetért járó pluszpontok száma viszont egységes - erről itt írtunk korábban.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.