Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az érettségi előtti napokban arra is kell időt hagyni, hogy a megtanult dolgok leülepedjenek. Cikksorozatunk utolsó részében azokat a hibákat szedtük össze, amiket könnyedén kiküszöbölhettek.
Ismét Badacsonyi Panna, a Studium Generale történelem szekcióvezetője és Nyikos Márton a szekció oktatásért felelős középvezetője segítettek nekünk abban, hogyan kerülhetitek el a legtöbbször előforduló hibákat.
Megpróbálod kitalálni, mire gondolhatott a feladatösszeállító
A legsztenderdebb hiba, az, hogy az érettségizők a nagy sietségben nem olvassák el figyelmesen a feladatokat – mondja a töriszekció vezetője. „Furcsán hangozhat, de a feladat félreértelmezése a sok gyakorlás miatt is előfordulhat. Mivel a gyakorlás során mindenki találkozik a legtöbb témakörrel, egy-egy kérdés láttan a vizsgázók hajlamosak „kitalálni,” mire gondoltak a feladatösszeállítók, mi lehet a kérdés.
Előfordul, hogy a felületes olvasás után nem tűnik fel, hogy ez mégsem az a feladat, mégsem az a kérdés.
Ez az esszéknél a legfontosabb, itt ugyanis ha nem a kérdésre válaszoltok, a feladatmegértésre 0 pontot kaptok, és ilyenkor az egész feladat 0 pontos lesz – hívja fel a figyelmet a szekcióvezető.
Hogy kerüld el ezt a hibát?
A forrásokat és a feladatokat is nagyon fontos alaposan átolvasni. Ha kell kétszer, ha kell, többször. 180 perc sok mindenre elég, nem éri meg pontokat bukni egy figyelmetlenség miatt.
Rohansz, mintha kergetnének
A stressz és a kapkodás, izgalom miatt nagyon sokan követnek el olyan hibákat, amiket egy kis odafigyeléssel kikerülnének. Ezzel szintén értékes pontokat bukva – mondja Badacsonyi Panna.
Hogy kerüld el ezt a hibát?
A feladatok figyelmes átolvasása mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a megoldásokat le is kell ellenőrizni. Sőt, ha a helyesírásban nem vagytok biztosak (az esszéknél az is számít), akkor kérjétek el a teremben lévő helyesírási szótárak egyikét, azokat ugyanis az iskola biztosítja majd vizsgán.
A kezdeti sokk megmarad
Az sem egyedi eset, hogy ha valakinek nem jut eszébe elsőre a helyes válasz, akkor rágörcsöl egy adott feladatra, ezért a többi feladatra sem tud majd megfelelően koncentrálni.
Hogy kerüld el ezt a hibát?
Egyszerű: nagy levegő, lassíts! Azokhoz a kérdésekhez, amikhez elsőre nem tudtok helyes választ írni, később is visszatérhettek. Fő a nyugalom – ez sok gyakorlással és koncentrálással fejleszthető, tanulható és vizsgahelyzetben is könnyedén előkapható képesség.
A cikksorozatunk első részét, amiben az otthoni tanuláshoz adtunk néhány tippet, itt találjátok. A második részt pedig az atlaszhasználatról itt olvashatjátok el. A harmadik részben a slágertémák kerültek elő, ezt itt olvashatjátok el. A negyedik rész az esszéírás rejtelmeibe vezetett benneteket, itt olvashatjátok el. Az ötödik rész arról szólt, hogyan kell élesben megírni a feladatsort - készen álltok?
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).