Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ismét benneteket kérdeztünk, most éppen arról, hogy fogadtátok a mai bejelentést, miszerint idén sem lesznek szóbeli érettségik. Az eddigi visszajelzések alapján volt, aki hetek óta erre várt és volt olyan is, aki nem örült felhőtlenül.
Én személy szerint nagyon örültem a szóbeli eltörlésének. Annak is, hogy a tavalyival ellentétben idén kicsit hamarabb szóltak, így tényleg minden figyelmemet az írásbelire tudom összpontosítani
- írta egy végzős olvasónk, azonban nem mindenki ért vele egyet.
Tartson a szóbeli 2-3 nappal tovább, de legyen. Teljesen logikátlan a most hozott döntés
- írta egy olvasónk. Szerinte, ha összezárják a diákokat órákra az írásbelin, akkor miért nem lehet kis csoportokban a szóbelit is megszervezni.
"Ez szerintem a jelenlegi helyzetben nagyon hátráltatja a diákokat, mert rengetegen tudtak volna javítani szóbelin. Nekem is több olyan tárgyam van, ahol a szóbelivel lehetett volna igazán jó jegyem" - írja egy másik olvasónk. Ő több tárgyból is emelt szinten jelentkezett vizsgára, de a kialakult helyzet miatt már nem szeretne emeltre menni.
Tavaly így érettségiző diákoknak megvolt adva a lehetőség, hogy változtathassanak az érettségi jelentkezéseken, tehát, hogy ha valaki emeltre jelentkezett, akkor az változtathatott. Mi is megkapjuk ezt a lehetőséget?
- teszi fel a kérdést. Szerinte sok olyan diák van, aki élni szeretne vele, és szerinte az lenne az etikus, ha ők is élhetnének ezzel a lehetőséggel. Orbán Viktor ma reggeli bejelentésében nem árult el részleteket a szabályokról, későbbre ígérte a tájékoztatást, így még nem tudni, idén is visszaléphetnek-e azok, akik ebben a rendszerben nem szeretnének vizsgát tenni.
Ha ti is idén érettségiztek, akkor mondjátok el nekünk Facebookon vagy e-mailben az [email protected] címen, hogyan fogadtátok a bejelentést.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.