Visszaesett a jelentkezőszám az SZFE-n, hiába a reklámkampány

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021-es felvételi jelentkezései körül már a hivatalos statisztikák megjelenése előtt akadtak érdekességek. A részletes jelentkezési adatokból azonban sok minden kiderül.

  • Eduline

Az egyetem kuratóriumát vezető Vidnyánszky Attila még a hivatalos statisztikák előtt azt mondta, a „felvételi vizsgájának jelentkezési díját befizetők száma” volt magasabb, mint tavaly. Ez azonban nem hivatalos és számontartott adat, és a jelentkezések szempontjából sem annyira mérvadó. Ahogy azonban a felvi.hu statisztikáiból látható kevesebben jelentkeztek az egyetemre: idén 1262-en, míg tavaly 1390 felvételiztek.

Ami a korábbi túljelentkezéseket illeti, a hvg.hu részeletes összeállítása szerint idén a jelenlegi keretszámokhoz viszonyítva 9,3-szoros a túljelentkezés (azaz annak az arányszáma, hogy hány meghirdetett helyre hányan jelentkeztek. Ez azonban a végleges felvételi számok után persze változhat.) Az elmúlt évtizedben volt olyan év is, amikor 25,1-szeres volt a túljelentkezés (2011-ben), 2019-ben 15,9-szeres volt a túljelentkezés, az idei 1262-höz képest 2035-en jelentkeztek, a mostani 1827-hez képest pedig összesen 3104 jelentkezés érkezett.

Melyik szak a legnépszerűbb?

Színművész-képzésre idén 641-en jelentkeztek, ami 25 százalékkal kevesebb, mint tavaly (850), és 32 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben (942) – összegzi az oldal. Színházrendezőnek idén 98-an jelentkeztek, ami alig valamivel több, mint a fele a tavalyi (182) és a tavalyelőtti (184) számoknak is.

Filmrendezőművész szakra idén mindössze 38-an jelentkeztek, ami épp a fele a tavalyi számnak, és 61 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Az egyetem 6x6 nevű, hat darab, egymással együttműködő, hatfős filmes osztályába idén összesen 714-en felvételiztek, míg 2019-ben, amikor legutóbb indult ilyen képzés, 1260-an, ami 43 százalékos visszaesést jelent.

Televíziós műsorkészítő szakra idén 111-en jelentkeztek, ami 55 százalékos visszaesés tavalyhoz képest (246), és 43 százalékkal kevesebb a 2019-es számnál (196).

Látványtervező szakra idén 12-en jelentkeztek, ami kevesebb mint a harmada a tavalyi számnak (39), bár alig valamivel kevesebben, mint 2019-ben (15). Itt azonban meg kell említeni, hogy van más választás. Míg színészdiplomát csak az SZFE-n és szintén Vidnyánszky Attila nevéhez köthető kaposvári Szent István Egyetemen lehet szerezni (rendezőit pedig még ott sem), addig látvánnyal és vizuális művészetekkel több más egyetemen is lehet foglalkozni.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy ezek a számok szokatlan erőfeszítések után jöttek össze az SZFE-n: az eddigi években még elképzelhetetlennek tartott módon fizetett hirdetésekben toboroztak jelentkezőket a felvételire.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.