Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legfrissebb felvételi statisztikák szerint osztatlan képzésekre összesen 15 389-en, felsőoktatási szakképzésekre pedig 11 004-en jelentkeztek. Mutatjuk, hogy ezek a számok hogyan oszlanak el a különböző szakok között.
Arról korábban már írtunk, hogy kilenc éve nem jelentkeztek olyan sokan jogászképzésre, mint idén, így talán nem meglepő, hogy az osztatlan képzések toplistáján is ez a szak zsebelte be az első helyezést, 5397 jelentkezővel. Ebből 4248-an jelölték meg a jogász szakot első helyen, és összesen 3911-en szeretnének államilag támogatott formában tanulni. A második helyen az osztatlan tanári képzés végzett 3332 jelentkezővel, amit az általános orvos szak követ, ide 3100-an jelentkeztek – derül ki a 2021-es jelentkezési statisztikákból, amelyeket csütörtökön hozott nyilvánosságra az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Az osztatlan képzések top 10-es listáját és a jelentkezőszámokat itt nézhetitek meg:
A jogi képzés a felsőoktatási szakképzésre jelentkezők körében is népszerű, bár nem annyira, mint az osztatlan szakoknál – itt az ötödik helyre sikerült feltornáznia magát 1214 jelentkezővel. A felsőoktatási szakképzések közül még mindig a gazdaságtudományok a legnépszerűbbek, a jogi képzést is az ilyen típusú szakok előzték meg. A legtöbben kereskedelem és marketingre jelentkeztek, de a top 3-ban van a gazdálkodási és menedzsment, illetve a pénzügy és számvitel szak is. Ezt a turizmus-vendéglátás követi.
Mutatjuk a toplistát és a pontos jelentkezőszámokat:
Ha kíváncsiak vagytok, hogy melyik a tíz legnépszerűbb szak a 2021-es felvételin, akkor itt megnézhetitek. A legnépszerűbb egyetemek listáját itt, a top 10 mesterszakot pedig itt találjátok.
A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).