Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A múlt héten indult petíciót amíg lehetett, közel 30 ezren írták alá.
Elszoktunk az iskolai élettől, itthon igyekszünk tanulni, pótolni, megérteni. De nagyon nehéz, hogy nem tudunk szemtől szemben kommunikálni a tanárainkkal, a több hónapos kieséssel nagyobb hátrány ér minket. Rengeteg ember bukna el egy érettségitől, vagy egy nagyon fontos szakmai vizsgától a vírus miatt
– írta Bíró Gréta végzős tanuló az online petíciójához, amit azóta vélhetően törölt, az oldalon ugyanis az áll, a szerző visszavonta a petíciót.

Hétvégén mi is írtunk a kezdeményezésről, azóta - a legutóbbi elérhető adatok szerint - közel 30 ezren alá is írták. "Mint azt mindannyian tudjuk, a jelenlegi vírus miatt jelentősen megváltozott az életünk. Munkahelyek, családok, életek mennek tönkre. Mint minden ágazatra, az oktatásra is nagy súlyt tett ez a helyzet. Keményen tanultunk egész évben, a szeretett Tanáraink is rengeteget dolgoztak és fáradoztak azért, hogy idáig eljussunk. Az OKJ és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és Tanárok munkáját is" - írta a petíció létrehozója akkor.
Most a szóbelik eltörléséért indult aláírásgyűjtés.
A minisztérium egyébként azóta reagált is a felvetésre: marad minden úgy ahogy tervezték. A 2021-es érettségik az eredeti időpontban, szóbelikkel együtt lesznek megtartva.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.