Összefoglaló a 2021-es felvételihez: minden, amit tudni kell

Összeszedtük nektek a legfontosabb információkat, és a tavalyi felvételire is visszatekintünk egy kicsit.

  • Eduline

Ez az év nem volt könnyű az érettségi szempontjából, már a 2020-as felvételit is befolyásolta a világjárvány, de mire számíthat az, aki 2021-ben felvételizik?

A 2020-as év felvételijének egyik meghatározó pontja volt, hogy 2001 óta nem voltak olyan kevesen a jelentkezők, mint ebben az évben. Az Oktatási Hivatal közleményéből kiderült, hogy ősztől 68 112-en kezdhették el a felsőfokú tanulmányaikat. Ez több mint tízezerrel kevesebb a 2019-ben felvettek számánál - akkor 78 980 diáknak lett sikeres a felvételije. Az elmúlt évektől eltérően a pótfelvételi is kicsit más volt, állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehetett jelentkezni.

Bár a vártnál később, de a 2021-as felvételi már elkezdődött, a legfrissebb cikkeket itt nézhetitek meg. A meghirdetett szakok listáját is megtaláljátok, ide kattintva pedig az előzetes ponthatárokat tudjátok megnézni, és jó hír, hogy idén nem lettek magasabbak a központi ponthatárok. A 2021-es felsőoktatási felvételin is maximum 500 pontot szerezhetnek a jelentkezők tanulmányi és érettségi eredményeikkel, nyelvvizsgákkal, tanulmányi és sportversenyeken elért helyezésekkel. A pontszámítási szabályokról itt olvashattok bővebben. Fontos, hogy ne felejtsétek a jelentkezési határidőt. Február 15-ig tudtok jelentkezni, ezután következik a hitelesítés, melynek határideje február 20. 12. 29.

Ha lezárult a hitelesítési időszak, akkor megkezdődik majd az E-felvételi ügyintézési időszak. A hiánypótlási felszólításokat legkésőbb június 24-ig fogják kiküldeni nektek. A jelentkezés benyújtását követően megszerzett dokumentumok (például nyelvvizsga) feltöltésének határideje 2021.július 8-a. A ponthatárokat pedig várhatóan július 22-én fogják kihirdetni.

A felvételi feltételként előírt egy emelt szintű érettségi továbbra is megmarad. Alap- és osztatlan szakra csak azok kerülhetnek be, akik az emelt szintű érettségiért és a nyelvvizsgáért kapott többletpontokkal együtt, de a más eredményekért kapott pluszpontok nélkül legalább 280 pontot gyűjtenek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.