Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Összesen hány pontot ér a tanulmányi eredmény a keresztféléves felvételin? Mi számít bele ezekbe a pontokba? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Ha alapképzésre, osztatlan mesterképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, akkor összesen 500 pontot gyűjthettek, amelyből a tanulmányi eredményeitekre maximum 200 pontot kaphattok.
Mi számít bele a tanulmányi pontokba?
A tanulmányi pontotokat a 9–12. (nyelvi előkészítő évfolyammal rendelkező képzés esetén 9–13.) évfolyamos középiskolai osztályzataitokból és a középiskolai tanulmányok lezárásaként megszerzett érettségi bizonyítványban szereplő vizsgatárgyak százalékos eredményeiből számolják ki.
Az alábbi öt tantárgy utolsó két tanult évfolyam év végi osztályzatainak összege számít:
Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét.
Hány pontot ér az érettségi?
Az érettségi bizonyítványában szereplő érettségi vizsgaeredmények közül a négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, illetve az idegen nyelv hiánya esetén egyéb érettségi vizsgatárgy) és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy legjobb százalékos eredményeinek átlagát kerekítik egész számra. Az érettségi bizonyítványban szereplő eredményekből legfeljebb 100 pontot kaphattok.
Felvételi kisokos: mit jelent az a sok betű a képzések mögött?
Akár most, a keresztféléves felvételi időszakban, akár jövőre jelentkeztek felsőoktatásba, van néhány rövidítés, amit érdemes megjegyeznetek. Mutatjuk, mit jelentenek a betűk a képzések nevei mögött.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.