Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Eldöntöttétek, hogy hova és melyik szakra szeretnétek jelentkezni a keresztféléves felvételin? Akkor első lépésként ideje regisztrálni az E-felvételi rendszerbe, majd leadni a jelentkezést. Mutatjuk a teendőket lépésről lépésre.
1. Regisztráció
Magyarországon a központi felsőoktatási felvételi eljárásban kizárólag elektronikusan jelentkezhettek egyetemre vagy főiskolára. A jelentkezés az E-felvételin keresztül zajlik - itt kell megadnotok az adataitokat, illetve kiválasztanotok, hogy hova és melyik szakra szeretnétek jelentkezni. Az E-felvételi használatához viszont először regisztrálnotok kell a felvi.hu-ra.
Fontos, hogy a Hivatal nem fog nektek küldeni postai úton semmilyen értesítést, de még hiánypótlásra történő felszólítást sem. Éppen ezért a teljes eljárás alatt érdemes rendszeresen figyelnetek a megadott e-mail címeteket, ahova a tájékoztatásokat, értesítéseket, emlékeztetőket fogják küldeni. Továbbá magát az E-felvételi felületét is célszerű néhány naponta megnézni, mivel innen tudjátok majd letölteni a hivatalos leveleket - a hiánypótlási felszólításokat, a besorolási határozatot.
2. Biztonsági kód
Ha minden adatot beírtatok, választottatok érdeklődési kört, e-mailben kaptok visszajelzést a regisztrációról. Ebben az e-mailben lesz egy biztonsági kód is, amelyet minden bejelentkezéskor meg kell majd adnotok.
3. Személyes adatok megadása
Ha megvagytok a regisztrációval, jelentkezzetek be és válasszátok ki az E-felvételit. Itt fogtok találni egy "Keresztféléves eljárás, 2021. (FEBRUÁRBAN induló képzések)" elnevezésű blokkot, ez alatt kell a "Belépés" gombra kattintanotok. Ezt követően "A jelentkező adatai" menüpont alatt fogjátok megtalálni a "Személyes adatok" fület, amelyet értelemszerűen kell kitöltenetek az adataitokkal. Fontos, hogy mindent pontosan úgy kell beírni, ahogy a személyi igazolványotokon és a lakcímkártyátokon szerepel. Ha mindent beírtatok, az oldal alján kattintsatok rá a "Mentés" gombra.
4. Testreszabás
Ezután a "Testreszabás" pont következik. Fontos, hogy az érettségi événél az érettségi bizonyítványotok kibocsátásának évét adjátok meg - ez azoknál fontos, akik a középiskola befejezésekor leérettségiztek, de pár évvel később egy vagy több tantárgyból újra érettségit tettek. Az "eredeti" érettségi évét kell beírni, a későbbi érettségi eredményekért ugyanis "csak" érettségi tanúsítványt kaptak.
De itt tudjátok például azt is megadni, ha a 2020. október-novemberi vizsgaidőszakban érettségiztek, illetve azt is, ha már rendelkeztek valamilyen felsőfokú végzettséggel.
5. Jelentkezés felvétele
A következő lépés a képzés/képzések kiválasztása. Kattintsatok az "Új jelentkezés felvétele" gombra és válasszátok ki az intézményt, a kart, majd a szakot. Itt figyeljetek a rövidítésekre is. Keresztféléves felvételin főleg mesterszakokat hirdetnek, ennek a rövidítése az "M", az "A" az alapszakot, az "O" az osztatlan mesterképzést, az "F" pedig a felsőoktatási szakképzést jelenti. Az ezt követő betű a munkarendre utal - "N" nappali, "E" esti, "L" levelező, "T" távoktatás. Majd jön a finanszírozási forma: ahol az "A" az állami, a "K" pedig az önköltséges. Vagyis, ha egy adott szak mögött ezt látjátok: "MNA", ez azt jelenti, hogy mesterszakról van szó, ami nappali munkarendű és államilag támogatott finanszírozási formában indul.
Ha megtaláltátok a szakot, kattintsatok a "Szak felvétele" gombra. Ezt követően egy táblázatban megnézhetitek a felvett jelentkezéseiteket, amelyeknek a sorrendjén a nyilak segítségével tudtok változtatni, a piros x-szel pedig törölhetitek a képzést. Fontos, hogy összesen három helyre jelentkezhettek díjmentesen. Arról, hogy pontosan mi számít új jelentkezésnek, itt írtunk korábban.
6. Középiskola adatai vagy felsőfokú tanulmányok
Abban az esetben, ha még nincs felsőfokú végzettségetek és alapszakra vagy osztatlan mesterszakra jelentkeztek, meg kell adnotok a középiskolátok adatait, ellenkező esetben a felsőoktatási tanulmányaitokra vonatkozó adatokat kell rögzítenetek.
7. Jelentkező eredményei
Ha alapszakra vagy osztatlan mesterszakra készültők, akkor a "Középiskolai eredmények" fül alatt találtok egy hosszú tájékoztatót arról, hogyan kell megadnotok a középiskolai jegyeiteket - érdemes elolvasni, fontos infók vannak benne. Vegyétek elő a középiskolai bizonyítványotokat (ha valamelyik tárgyat nem az itt megadott néven tanultátok, olvassátok el ezt a tájékoztatót, megtaláljátok benne, mit kell tenni ebben az esetben), és írjátok be a jegyeket. Ha az őszi érettségi szezonban fejezitek be a középiskolát, a most még hiányzó jegyek helyét hagyjátok üresen.
Az adatok elmentése után elkezdhetitek beírni az érettségi eredményeket - erre azonban csak akkor van szükség, ha 2006 előtt érettségiztetek. Ha 2006 után vizsgáztatok vagy most érettségiztek, az Oktatási Hivatal a köznevelési információs rendszerből szerzi be az eredményeket.
8. Többletpontok megadása
Itt egy hosszú felsorolást fogtok kapni, amelyből értelemszerűen azt vagy azokat a pontokat kell kitöltenetek, ami rátok igaz. Kaphattok pluszpontot például a nyelvtudásért, sportteljesítményért, szakképesítésért, felsőoktatási szakképzésben szerzett végzettségért, tanulmányi versenyekért, vagy éppen esélyegyenlőség jogcímen hátrányos helyzetért, fogyatékosságért, illetve gyermekgondozásért.
9. Dokumentumok feltöltése
Itt az összes olyan dokumentum nevét megtaláljátok, amelyet az eddig beírt adatok alapján fel kell töltenetek. Csak azokat a dokumentumokat kell csatolni, amelyek már rendelkezésére állnak (a jelentkezési határidőt követően megszerzett dokumentumokat 2021. január 11-ig pótolhatjátok).
10. Fizetés és hitelesítés
Ha már az összes díjmentes helyet feltöltöttétek, akkor 2000-2000 forintért jelölhettek meg újabb képzéseket, amelyet ezen a ponton kell befizetnetek. Ezt követően jön az ellenőrzés és a hitelesítés. Fontos, hogy csak akkor kezdjétek el a hitelesítést, ha már biztosak vagytok abban, hogy a jelentkezési határidőig semmilyen módosítást nem végeztek, újabb dokumentumot nem tesztek fel. Ha mégis változtattok valamin a hitelesítés után, a hitelesítési folyamatot újra kell kezdeni.
Milyenek a pontszámítási szabályok a keresztféléves felvételin?
Hány pontot lehet összesen szerezni a keresztféléves felvételin? Mennyi a minimumponthatár, és milyenek a pontszámítási szabályok a felsőoktatási szakképzéseknél, illetve a mesterképzéseknél? Mutatjuk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.