Hamarosan indul a keresztféléves felvételi: minden, amit a jelentkezőknek tudni kell

Pénteken kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, azonban a héten a keresztféléves felvételi is kezdetét veszi. Mutatjuk, mit tudunk eddig a felvételiről.

  • Eduline

A 2021 februárjában induló egyetemi és főiskolai képzésekre vonatkozó keresztféléves felvételi eljárás tudnivalói október közepén jelennek meg - tavaly október 15-én jelentek meg. A felvételi tájékoztató tartalmazza majd a szakok pontos követelményeit és a pontszámítási szabályokat is. A jelentkezési időszak november 15-ig tart, a ponthatárokat 2021 január második felében hirdetik majd ki - így amennyiben sikeres volt a felvételitek, februárban el is kezdhetitek a felsőfokú tanulmányaitokat.

Fontos, hogy a keresztféléves felvételin is legfeljebb hat helyet jelölhettek meg. Illetve ebben az eljárásban is felsőoktatási szakképzésre, alap- és mesterképzésre, valamint osztatlan mesterképzésre lehet jelentkezni. A szakirányú továbbképzések és a doktori képzések jelentkezési határidőit a képzéseket indító intézmények határozzák meg, központi felvételi eljárás nincs. A jelentkezésokről itt olvashattok bővebben.

A felvételi eljárásnak vannak alapkövetelményei, de emellett az intézmények a különböző szakokon plusz feltételeket is megadhatnak. Arról, hogy egyes szakokon miből kell emelt szintű érettségit tenni 2021-ben, itt írtunk korábban.

A 2021-es keresztféléves felvételiről itt olvashatjárok el a legfrisebb anyagainkat.

Pénteken indul az idei őszi érettségi szezon

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.