Itt vannak a középszintű angolérettségi legfontosabb szabályai

Már csak tíz nap és elkezdődik a 2020-as őszi érettségi szezon. Ezért most összegyűjtöttünk minden fontos infót a középszintű angolérettségiről. Itt megnézhetitek, hogy milyen hosszú lesz az írásbeli, milyen részekből áll az írásbeli és a szóbeli, hány pontot szerezhettek egyes vizsgarészeken, illetve milyen legális puskát használhattok.

  • Eduline

Minden élő idegen nyelvi vizsga egy írásbeli és egy szóbeli részből áll. Ezek azonban további egységekből – olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, beszédkészség, íráskészség és nyelvhelyesség – épülnek fel.

Mennyi időtök lesz az angol írásbelire és szóbelire?

A középszintű angol írásbeli feladatait összesen 180 perc alatt kell megoldanotok. 60 percetek lesz az olvasott szöveg értésére, 30 perc a nyelvhelyességre, szintén 30 perc a hallott szöveg értésére, végül újabb 60 perc az íráskészséget mérő feladatokra. Az első 90 perc után - azaz az olvasott szöveg értése és a nyelvhelyességi feladatlapok kitöltése után - lesz egy 15 perces szünetetek rápihenni a második vizsgarészre.

A szóbeli vizsga 15 perces lesz.

Milyen szövegek és feladatok várhatók a szövegértésnél?

Ebben a részben rövid, hétköznapi nyelven íródott szövegek szoktak szerepelni, ami lehet akár egy használati utasítás, valamilyen tájékoztató szöveg (pl. hirdetés, menetrend), esetleg újságcikk, egy levél, ismeretterjesztő szöveg vagy irodalmi szöveg is. A feladattípusokat tekintve előfordulhat feleletválasztás, igaz-hamis, egymáshoz rendelés (pl. címhez vagy képhez szöveg), sorrendállítás, hiányos szöveg kiegészítése, rövid választ igénylő feladat stb. A feladatsor 3-4 szövegből és 3-4 feladatból áll.

Hogyan néz ki a nyelvhelyességet mérő feladatsor?

Ez a vizsgarész azt méri, hogy képesek vagytok-e a gyakran használt nyelvtani szerkezetek és lexikai egységek felismerésére, kiegészítésére és létrehozására szövegszinten. Itt ugyancsak szöveget vagy szövegrészleteket fogtok kapni, amelyekbe például megadott szavak ragozott alakjait vagy a belőlük képzett új szavakat kell beillesztenetek. Összesen 3-4 feladat várható.

Mire számíthattok a hallott szöveg értésénél?

A vizsgán többek között előfordulhatnak közérdekű bejelentések, telefonbeszélgetések, utasítások, időjárás-jelentések, rövid hírek, de akár beszámolók vagy ismeretterjesztő szövegek is. Itt is lehet felelet választástól kezdve, igaz-hamis állításokon át, akár táblázat kitöltős feladat is. A feladatsor 2-3 szövegből és 2-3 feladatból áll. Egy feladaton belül egy hosszabb szöveg helyett előfordulhat több rövidebb szöveg is. A feladatokhoz felhasznált szövegek együttes terjedelme 6-9 perc.

Hogyan néz ki az íráskészséget mérő feladatsor?

Ebben a vizsgarészben arra kíváncsiak, hogy képesek vagytok-e magatokat az adott szinten idegen nyelven írásban kifejezni, valamint végre tudtok-e hajtani különböző kommunikációs célokat a megvalósítás érdekében. A következő szövegfajták fordulhatnak elő: rövid, személyes jellegű közlés – például üzenet, naplóbejegyzés, blogbejegyzés – internetes hozzászólás, e-mail, meghívó, magánjellegű vagy intézménynek szóló levél.

Az első feladatban három irányító szempont alapján kell elkészíteni egy 80-100 szó terjedelmű közlést. A másodikban pedig egy hosszabb, leíró vagy véleménykifejtő szöveg megalkotása a feladat. Ennek 100-120 szavasnak kell lennie.

Milyen segédeszközöket használhattok az írásbelin?

Az angolérettségin szótárt használhattok, de csak az íráskészséget mérő feladatok megoldásához, a többi részhez - olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése - nem. 

Fontos az is, hogy az egy-, illetve kétnyelvű szótáratok nyomtatott legyen, ugyanis szótárgépet, netes szótárakat és egyéb eszközöket nem vehettek elő. Illetve azt se felejtsétek el, hogy a szótárat nektek kell beszereznetek és magatokkal vinnetek a vizsga napján.

Milyen egységekből áll a szóbeli?

Az idegen nyelvi érettségi szóbeli része három egységből áll, melyeket megelőz egy bemelegítő társalgás – ekkor még nincs értékelés. Aztán következik a társalgás, majd szerepjáték vagy vita és harmadikként az önálló témakifejtés.

Hány pontot szerezhettek a különböző vizsgarészeken?

Korábban összefoglaltuk, pontosan hány pontot gyűjthettek az írásbelin és a szóbelin. Az összegző táblázatot itt nézhetitek meg.

Érettségi beléptetés: mi a teendő azokkal a diákokkal, akiket lázasnak találnak?

Hamarosan kezdődik a 2020-as őszi érettségi, amellyel kapcsolatban a jelenlegi vírushelyzet miatt számos kérdés megválaszolásra vár. Ilyen például az is, hogy mi lesz azokkal a vizsgázókkal, akiket az érettségi napján, beléptetéskor találnak lázasnak?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.