Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Már nincs sok idő hátra, legkésőbb ma éjfélig kell leadnotok a jelentkezéseteket a 2020-as pótfelvételin, ha szeptembertől egyetemen vagy főiskolán szeretnétek továbbtanulni.
2020. augusztus 9-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.
Fontos, hogy a pótfelvételire csak azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 23-án zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is jelentkeztek felsőoktatásba. Azt sem szabad elfelejtenetek, hogy a jelentkezési űrlapokat a kitöltéssel egy időben, azaz 2020. augusztus 9-én éjfélig hitelesítenetek is kell. Erről itt írtunk korábban.
A pótfelvételi ponthatárait legkésőbb augusztus 28-án hirdetik ki, de van néhány szabály, amelyeknek köszönhetően már most tudtok kalkulálni a pontokkal. Ezekről itt írtunk.
A pótfelvételi szabályairól és a legfontosabb határidőkről itt olvashattok, a meghirdetett szakok listáját pedig itt nézhetitek meg. A 2020-as pótfelvételiről szóló, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Mi kell a beiratkozáshoz - három dolog, amire szükségetek lesz
Bár a jelenlegi helyzetben még az sem biztos, hogy az egyetemek személyesen tartják idén a beiratkozásokat, néhány papírra szükségetek lesz, hogy hivatalosan is egyetemi hallgatóvá válhassatok. Összeszedtük, mire lehet szükségetek ehhez.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.