Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mekkora változásra számíthattok ma a pontokban az előzetes ponthatárokhoz képest? Mutatjuk, hogy alakult tavaly.
Frissítés: Itt nézhetitek meg az összes ponthatárt
Néhány népszerű képzésen előzetes ponthatárt is húznak, így történt ez az idei felvételin is. Ezekről azt fontos tudni, hogy - amelyik szakon tehát hirdettek ilyet - mindenképpen el kell érnetek azt ahhoz, hogy bekerüljetek az egyetemre, méghozzá állami ösztöndíjas helyre. Függetlenül attól, hogy a végleges, ma kiderülő ponthatár hogyan alakul.
Merthogy a végleges felvételi ponthatárok ettől eltérőek is lehetnek, akár alacsonyabbak, akár magasabbak. Tavaly például több szakon úgy alakult, hogy a végleges ponthatár jóval magasabb lett, mint az előzetesen meghirdetett. Néhány szak - műszaki menedzser, nemzetközi gazdálkodás - esetén 40 pontot is emeltek ezen a ponthatáron.
Hasonló azonban megtörtént fordított esetben is: pár alapszakon - például az alkalmazott közgazdaságtanon - 28 ponttal alacsonyabb végleges ponthatárt húztak, mint korábban az előzetes ponthatároknál.
Ezek az arányok általában az egyetemek kapacitásszámától és a jelentkezőkétől függnek. Egy biztos, az idei jelentkezőszám az elmúlt 19 év negatív rekordja a felvételin.
Ma este kiderülnek a ponthatárok, addig is itt követhetitek cikkeinket a 2020-as felvételiről. Kövessétek Facebook-oldalunkat, mert este 8-kor mi is kitesszük a listát. Lesznek még interjúk, elemzések, trendek és minden, ami felmerülhet a felvételivel kapcsolatban. Másnap pedig már jövünk a pótfelvételi infókkal.
Ma jönnek a ponthatárok: minden, amit a menetrendről tudni kell
Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat, idén is a megszokott módon értesülhettek eredményeikről.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).