Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Hogyan néz ki a pontozás a mai angolérettségin? Mutatjuk a szabályokat és a vizsgarészek pontozásának elosztását.
Ezt várták tőletek a középszintű és az emelt szintű angolérettségin - megoldások és feladatok
Olvasott szövegértés
Az első rész 8 pontos, második 5, harmadik 7, negyedik szintén 7. Ez összesen 27 pontnak felel meg, a részpontszámokkal együtt azonban 33 pontot ér ez a vizsgarész.
Nyelvhelyesség
Az első rész 8 pontos, második szintén 8, harmadik pedig 9 pontot ér. Ez összes 25 feladatpontnak felel meg, a vizsgán azonban ezért a részért 18 pontot szerezhettek maximum.
Hallott szöveg értése
Az első feladatért 8, a másodikért szintén 8, a harmadikért pedig 9 pont járhat. Ez 25 összpontnak felel meg, de a vizsgán egészen 33 pontot szerezhettek ezzel a résszel.
Íráskészség
A rövid levélért 11, a hosszúért pedig 22 pont járhat az angolérettségin. Ezekért összesen 33 pontot kaphattok.
Ilyen volt a mai vizsga
Egy villanyszerelővel készült beszélgetés részleteiről, egy régészeti felfedezésről és egy különös nyelvű nigériai falu lakóiról is kaptak feladatot a diákok a középszintű angolérettségi első, szövegértést mérő részében. A nyelvhelyességi feladatrészben pedig aktuális témákat kaptak a diákok.
Az angolérettségin egy 4 részből álló feladatlapot kellett kitölteniük a diákoknak, amire középszinten 180, emelten pedig 240 perc volt. A olvasott szövegértési, nyelvhelyességi, hallott szövegértési és íráskészség részből állt.
Az angolérettségiről is percről percre tájékoztatunk benneteket ebben a cikkben:
Minden infó az idei angolérettségiről: percről percre
Ma az angolérettségivel folytatódnak a vizsgák, nálunk megtaláltok minden fontos infót. Percről percre tájékoztatunk benneteket a feladatokról, vizsgázókról és nem utolsó sorban a nem hivatalos megoldásokkal is jövünk. Az angolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.