Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár úgy tűnhet, még bőven van idő a 2020-as érettségi kezdetéig, higgyétek el, gyorsan elmennek a hetek és hirtelen ott találjátok magatokat a vizsga felett ülve. Összeszedtünk néhány tippet arra az esetre, ha már most elkezdenétek a felkészülést.
Hamarosan ismét elérkezünk az érettségi időszakhoz, ezért összeszedtünk nektek néhány tippet, hogy könnyebben menjen a felkészülés az érettségire.
Korábbi évek feladatai
Mint minden évben most is érdemes a korábbi évek érettségijeit kitölteni így tesztelve magatokat. Ha igazán komolyam szeretnétek venni a felkészülni, akkor úgy írjátok meg ezeket a feladatsorokat, hogy közben betartjátok az érettségi szabályokat. Az Oktatási Hivatal oldalán megtaláljátok a korábbi érettségik feladatsorait és megoldókulcsait.
Próbaérettségik
Az előző évek érettségi feladati után jöhetnek a próbaérettségik. Bár az idei próbaérettségi már lezajlott, de ebben a cikkünkben megtaláljátok a vizsgafeladatokat közép és emelt szinten is.
Gyakorlás a szóbeli vizsgára
Érdemes már ilyenkor készülni a szóbeli vizsgákra is, hogy ha eljön az idő, magabiztosak legyetek. Vannak tantárgyak, melyekből már megtaláljátok a szóbeli tételeket. Itt megnézhetitek az emelt szintű informatikai vizsga szóbeli tételeit, itt pedig az emelt szintű magyar tételeket.
Eszközök
Még időben ellenőrizzétek, hogy minden szükséges eszközötök megvan-e, amire szükségetek lehet az érettségin (például: függvénytáblázat, számológép vagy töri atlasz). Ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodnotok, amikor már szűkös az idő.
Ismétlés és gyakorlás
Az ismétlésből sosem elég. Gyakorolhattok úgy is, hogy a tételeket magatoknak mondjátok fel, akár tükör előtt állva vagy egy családtagnak, aki figyel rátok, és ha szükséges, akkor kijavít. Ha hangosan kimondjátok a tanulnivalót, akkor könnyebben megmarad. Ez nem csak azért fontos, mert így nem az utolsó pillanatban kell majd kidolgoznotok a tételeket, hanem azért is mert nagyon sok témakör az írásbelin is előkerülhet már.
Kétperces matekteszt: átmennétek az érettségin, ha ma lenne?
A következő feladatokat a 2020-as próbaérettségi feladatai közül válogattuk, amit a Studium Generale, a Corvinus hivatalos érettségi előkészítője szervezett. Nektek hibátlan lesz?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).