Továbbra is komoly probléma az informatikushiány - mit tehetnek az egyetemek?

Egyre többen jelentkeznek informatikusképzésre, és ami nagyon fontos, hogy az első helyes jelentkezések száma is emelkedik - mondta el egy interjúban Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja.

  • Eduline

Sokan hajlandók is fizetni, azért amit itt tanulhatnak - emelte ki a dékán a Pénzcentrumnak adott interjújában. "Látszik, hogy ennek értéke van a hazai piacon", hozzátéve: alapvetően a nappali tagozatos képzéseiken nagy többségben állami ösztöndíjas hallgatók vannak, nagyon kevesen fizetnek tandíjat.

Hogyan lehet bekerülni?

A dékán hangsúlyotta, nem várják el, hogy valaki programozási ismeretekkel, emelt szintű érettségi tudással jelentkezzem, ugyanakkor azt tapasztalják, hogy ezek birtokában sikeresebbek a hallgatók a képzés elején. Az ELTE tapaszalatai szerint a felvettek 70 százaléka rendelkezik ezekkel, de legalább ilyen fontos a matematika, ami egy alapozó tudás. Nem formális követelmény, de örülnek ha hallgatóink emelt matematika-tudással vagy a képzéshez köthető tantárgyból emelt szintű érettségivel rendelkeznek.

De hogyan tovább?

Az alapképzéses hallgatók már a tanulmányaik megkezdése után viszonylag gyorsan állásajánlatot kapnak - modta el az ELTE dékánja. Ez sajnos oda vezethet, hogy sokan idő előtt kiesnek az egyetemről, ez a lemorzsolódás fő oka - tette hozzá. Szerinte a vállalati szféra informatikusszakember-igénye a visszájára fordult, mert túl hamar elvinnék a még a képzési rendszerben részt vevő hallgatókat.

A gyorsan megkeresett pénz minden egyetemista álma, de többek között a jövőbeli fizetés mértéke is amellett szól, hogy a képzést elkezdő hallgatók diplomával zárják az egyetemi tanulmányaikat. A dékán szerint ugyanis már az alapképzésen végzett hallgatók közel 500 ezer forintos fizetéssel tudnak elhelyezkedni. A mesterképzéses hallgatók esetében olyan speciális tudást kaphatnak, mint például a kiberbiztonság, mesterséges intelligencia, önvezető autók szoftverjének a tervezése, amikre a piacon nagyon nagy igény van, és kiemelkedő, prémiumszintű álláslehetőségekhez juthatnak hozzá, akár milliós nagyságrendű fizetéssel.

"Tízből 9 hallgató sikeresen veszi az első félévet és a másodikat is"

Az egyetemen 2016-tól elindítotak egy lemorzsolódáscsökkentő programot, melynek egyik fontos eleme, hogy közösségeket építenek. Kutatások szerint ugyanis egy hallgató sikeres tanulmányai, legalább annyiban függnek attól, hogy megtalálja-e a helyét az egyetemen, megtalálja-e a közösségben azokat, akikkel együtt tud tanulni, mint az, hogy milyen tudást hozott magával. Persze fontos az oktatás színvonala is, hiszen ezek így együtt hatnak - mondta el Horváth Zoltán.

A 2016-ban induló program az első évben az egyharmadára csökkentette azon hallgatók számát - 33 százalékról 10 százalék körüli értékre -, akiknek az első félév nem sikerült. Most tízből 9 hallgató sikeresen veszi az első félévet és a másodikat is. Ez azt jelenti, - magyarázza az informatikai kar dékánja - hogy az első félévben megszerzendő hét érdemjegyből legalább ötöt sikeresen teljesít a hallgatók 90 százaléka, és ezek az évfolyamok lassan eljutnak odáig, hogy diplomát fognak szerezni.

Az gyorstalpaló informatikai képzésekről Horváth Zoltán azt mondta: "nincs igazán jelentős hatásuk. Azt látjuk, hogy egyrészt nem oldja meg a vállalati partnerek problémáit. Sem a hallgatói létszámban, sem az elért eredményben, tudásban nem az, amit a legtöbb partner elvár."

Kiemelte, most ugyan hatalmas igény van kódolási feladatokat megoldó informatikusokra, de a jövőben ez a terület kevésbé lesz érdekes. Ugyanis vannak olyan eszközök, amelyek ezt tökéletesen megoldják. Itt az a kérdés, hogy az adott vállalat milyen szinten és milyen feladatokat old meg. "A legjobbak ma is azokat az eszközöket használják, amik segítik azt, hogy magas absztrakciós szinten lehessen megfogalmazni a megoldást, és garantáltan helyes kód szülessen. Szoftverrel tudunk szoftvert elemezni, és szoftverrel tudunk szoftvert készíteni magas szintű leírásból. Ez a jövő útja, ez az, amiben az egyetemi képzés messze többet nyújt, mint bármilyen gyors tanfolyam."

Bővíteni kell az informatikai képzéseket, mert közel 25 ezer informatikus hiányzik a piacról

Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.