Többletpontok a felvételin: ez a legfontosabb szabály

Többletpontot sokféle jogcímen lehet kapni, ugyanakkor a 2020-as felvételin is maximum 100 pontot szerezhettek ilyen módon. Akkor is, ha ennél többre lennétek jogosultak.

  • Eduline

Ha alap- vagy osztatlan képzésre, illetve felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, a 2020-as felvételin is maximum 500 pontot szerezhettek. Ebből 200-200-at szerezhettek tanulmányi, illetve érettségi pontokkal (vagy az utóbbi duplázásával), és 100 pont lehet úgynevezett többletpont. A felvételi pontszámítás szabályairól itt olvashattok részletesen, kalkulátorunkhoz pedig itt találtok segítséget.

Többletpontot kaphattok emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, OKJ-s szakképesítésért, felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért, tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredményért, sporteredményért és esélyegyenlőség címén is.

Fontos, hogy ezekkel is akkor is csak 100 pontot gyűjthettek, ha a különböző jogcímeken járó pontok összege ezt meghaladná. Például ha két emelt szintű érettségit tesztek és mindkettőért kaphattok 50-50 pontot, hiába van nyelvvizsgátok is, azért már nem jár többletpont.

A jelentkezés során ugyanakkor érdemes az összes többletpontra jogosító igazolást feltölteni az E-felvételi rendszerébe, az ugyanis a számotokra legkedvezőbb módon számolja ki a többletpontokat. Továbbá az egyes szakokon szerezhető többletpontok listája is eltérhet - például az OKJ-s szakképesítésekért vagy a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért csak szakirányú továbbtanulás esetén jár többletpont, az emelt szintű érettségiért pedig csak akkor, ha az adott tárgyból számolják az érettségi pontjaitokat.

Itt találjátok a többletpontok teljes listáját és a tudnivalókat.

A 2020. szeptemberében induló képzésekre február 15-ig kell jelentkezni: folyamatosan frissülő cikkeinket itt olvashatjátok.

Felvételi 2020: minden fontos dátum egy helyen

Ha idén felvételiztek, akkor pontok mellett a határidőkre kell nagyon odafigyelni. Most összeszedtük az összes fontos dátumot, amire a következő pár hónapban figyelnetek kell.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu