Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Tehettek-e érettségi vizsgát, ha valamelyik tárgyat nem sikerül elvégeznetek az utolsó középiskolai évetekben? Fontos kérdésre válaszolunk.
Ha utolsó évfolyamos középiskolások vagytok és az év végén nem tudjátok befejezni a tanulmányaitokat, vagyis megbuktok valamelyik tárgyból, tavasszal nem tehettek rendes, javító és pótló érettségi vizsgát sem.
Ugyanakkor, ha kéritek, a jelentkezéseteket előrehozott érettségi vizsgára való jelentkezésre módosítják azokból a tárgyakból, amelyekből erre jogosultak vagytok. Az előrehozott érettségi szabályai 2020-tól - sok diák örömére - változnak: újra lehet ilyen vizsgát tenni azokból a tárgyakból, amelyek oktatása a 10. évfolyamon lezárul - ilyen például a földrajz vagy a kémia. Idegen nyelvekből továbbra is kizárólag a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév vizsgaidőszakaiban tehettek előrehozott vizsgát.
Ha az év végén megbuktok, az ezeken kívüli vizsgajelentkezéseket törlik - így a következő évben a többi tárgyból újra kell jelentkeznetek az érettségire.
Fontos, hogy ahhoz, hogy érettségizhessetek, a vizsgák kezdetéig teljesítenetek kell ötven óra közösségi szolgálatot is: erről itt találjátok összefoglalónkat.
A 2020-as tavaszi érettségi vizsgákra február 15-ig kell jelentkezni: itt olvashatjátok a részleteket, a felsőoktatási felvételivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.
Itt vannak a 2020-as emelt szintű érettségi tételek: minden tantárgy egy helyen
Májusban vizsgáztok, és már tudjátok, pontosan milyen tantárgyból szeretnétek emelt szinten érettségizni? Itt vannak a 2020-as emelt szintű tételek magyarból, történelemből, matekból, a természettudományos tárgyakból. Még azoknak is összeállítottunk egy kis segédletet, akik idegen nyelvből szeretnének emelt szintű vizsgát tenni. Itt a teljes lista.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).