Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Pontosan milyen követelményeket kell teljesíteniük a 2020-ban felvételizőknek? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Jövőre fogok felvételizni, elkezdtem összegyűjteni a rám vonatkozó szabályokat. Akkor most pontosan milyen szintű nyelvvizsga a felvételi követelmény?
A feltételek a következőek: egy emelt szintű érettségi egy B2-es általános nyelvi, komplex nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik, hogy valaki megkezdhesse 2020 szeptemberében a felsőoktatási tanulmányait.
Azonban arról, hogy jár-e plusz pont a C1-es nyelvvizsgáért, és ha igen, akkor mennyi, továbbra sincs pontos információ. A diákok sem pontosan értik a 2020-tól érvényes felvételi pontszámítási rendszert – ezt korábban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke mondta. A pedagóguskar közzé is tett a honlapján egy olyan dokumentumot, amiből több kérdésre is választ kaphatnak a diákok és szüleik, azonban sok fontos dolog ebből sem derül ki.
A 2020-as felvételivel kapcsolatos legfrissebb információkat itt találjátok.
Felvételi 2020: ilyenek lesznek a pontszámítási szabályok jövőre
Jár-e többletpont az emelt szintű nyelvi érettségiért a 2020-as felvételin? Milyen többletpontokat kaphat az a jelentkező, akinek két emelt szintű érettségije és egy középfokú és egy felsőfokú nyelvvizsgája van? Fontos kérdésekre válaszol az EMMI.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.