Felvételizők, figyelem! Az előzetes ponthatár nem egyenlő a véglegessel

Habár több szakon is csökkentek az előzetes ponthatárok, ez nem jelenti, hogy a végleges határok nem emelkednek majd. Erre kell figyelnetek, ha olyan szakot jelöltetek meg, ahol van előzetes ponthatár.

  • Eduline

Idén is összesen negyvenegy alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, köztük például a népszerű gazdasági képzéseken, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi, fogorvosi és jogi képzésen is. Ezeken a képzéseken csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt - függetlenül attól, melyik felsőoktatási intézmény ilyen képzésére jelentkeznek.

A felvételizők örömére azonban több szakon is csökkentetét ezeket a ponthatárokat. Ha kíváncsiak vagytok, a ti szakotokat is érinti-e a változás, itt megnézhetitek a teljes listát.

Ezeken a szakokon csökkentették az előzetes ponthatárokat: itt a lista

Idén is több szakon csökkentek az előzetes ponthatárok - itt megnézhetitek, pontosan melyik szakoknak változott az előzetes követelménye.

Az előzetes ponthatár nem egyenlő a véglegessel

Azonban ne feledjétek, az előző években előfordult, hogy az előzetes ponthatárokon módosítottak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján. Az akár 30-40-es pontos emelkedéstől a néhány pontosig bármi előfordulhat - az előző évek alapján - egyes szakokon. Ugyanakkor jellemző az is, hogy nem változik a végleges ponthatár az előzeteshez képest. Ha megnéznétek a tavalyi pontokat, itt megtehetitek.

Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor.

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu