Ilyen lesz a 2019-es angolérettségi középszinten: pontozás és feladatok

Utánajártunk, hogy milyen lesz a 2019-es középszintű angolérettségi. Milyen részekből áll az angolérettségi? Mennyi idő van egy-egy feladattípusra? Hány pontot lehet kapni összesen? Itt a válasz.

  • Eduline

Milyen részekből áll az angolérettségi?

Minden élő idegen nyelvi vizsga egy írásbeli és egy szóbeli részből áll. Ezek azonban további egységekből állnak: olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, beszédkészség és íráskészség (és nyelvhelyesség).

Mennyi idő van az írásbelire?

A négy részből álló írásbelire összesen 180 perc van. Az első felében kell megírni a szövegértést 60 perc alatt, 30 perc alatt pedig a nyelvhelyességi részt, egy 15 perces szünet után pedig a második részben 30 perc van a hallott szöveg értésére, 60 pedig az íráskészségre.

Milyen szöveg és feladatok várhatók a szövegértésnél?

Rövid, hétköznapi nyelven íródott szövegeket szoktak szerepelni, amely lehet akár egy használati utasítás, egy újságcikk, egy levél vagy ismeretterjesztő, akár irodalmi szöveg is. Ami a feladatokat illeti lehet többek között feleletválasztás, igaz-hamis, egymáshoz rendelés (pl. címhez vagy képhez szöveg), sorrendállítás, hiányos szöveg kiegészítése, rövid választ igénylő feladatok, stb. A feladatsor 3-4 szövegből és 3-4 feladatból áll.

Mire lehet számítani a nyelvhelyesség feladatrésznél?

Hasonlóan a szövegértéshez, egy szövegrészlet alapján kell feladatokat elvégezni. Ez a vizsgarész azt méri, hogy képes-e a vizsgázó gyakran használt nyelvtani szerkezetek és lexikai egységek felismerésére, kiegészítésére és létrehozására. Például megadott szavak ragozott alakjainak vagy a belőlük képzett új szavaknak a szövegbe illesztése is lehet feladat. Összesen 3-4 feladat várható, melyekhez a felhasznált szövegek együttes terjedelme 500-600 szó.

Milyen szövegek fordulhatnak elő a hallásértésnél?

Többek között telefonbeszélgetések, műsorrészletek, interjúk vagy közérdekű közlemények, mint például egy pályaudvaron vagy áruházban elhangzott bejelentés, de lehet akár időjárás-jelentés vagy egyéb médiaközlemény. A feladatsor együttes terjedelem 6-9 perc. Összesen 2-3 szövegből és 2-3 feladatból áll.

Milyen egységekből áll a szóbeli vizsgarész?

Három egységből áll, melyeket megelőz egy bemelegítő társalgás, aminél még nincsen értékelés. Aztán következik a társalgás (10 pont), majd szerepjáték vagy vita (10 pont) és harmadikként az önálló témakifejtés (10 pont) rész. A maximálisan elérhető 30 ponton túl 3 pont kapható még a beszédtempóért, kiejtésért és hanglejtésért.

Itt a teljes lista: ezek lesznek az emelt szintű érettségi tételek 2019-ben

Nyilvánosságra hozta a 2019-es emelt szintű érettségik témaköreit az Oktatási Hivatal. Ha ti is jövőre érettségiztek, akkor már most elkezdhetitek a tanulást. Ebben a cikkben összegyűjtöttük az emelt szintű szóbeli vizsgák témaköreit magyarból, matekból, töriből, a szakmai tantárgyakból és a természettudományos tárgyakból is. Itt a teljes lista.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.