Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A fővárosi és vidéki főiskolák, egyetemek legnépszerűbb alap- és mesterszakjaira idén is háromszázötven-négyszáz fölött pontszámmal lehetett bekerülni. Akinek nem sikerült összegyűjtenie annyi pontot, amennyi a kiválasztott képzésekhez elég lett volna, a pótfelvételin még újra próbálkozhat.
Idén is az ELTE volt a legnépszerűbb egyetem, az összes jelentkező tíz százaléka jelentkezett az intézmény képzéseire. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem államilag támogatott, nappali képzései közül a bölcsészettudományi kar kommunikáció és médiatudomány szakra volt a legnehezebb bejutni, itt a maximálisan megszerezhető 480 pontból 442-t kellett összegyűjteniük a leendő hallgatóknak. Ezt követte az ELTE állam- és jogtudományi kar politológia szak, ahová - az államilag finanszírozott nappali képzésre - 435 ponttal nyerhettek felvételt a jelentkezők.
A 2011-es felvételi ponthatárok teljes listáját itt nézheted meg.

Az intézmény által meghirdetett mesterképzések közül az államilag támogatott, nappali képzéses nemzetközi tanulmányok szakra kellett a legmagasabb pontszámot elérni. Az ezt megalapozó nemzetközi tanulmányok alapképzésre 437 ponttal lehetett bekerülni.
BME: többen jelentkeztek, mint ahány elsőévest fel tudnak venni
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási igazgatójának összegzése szerint alapképzési szakjaikra ebben az évben is jóval többen jelentkeztek, mint ahány hallgatót fel tudtak venni. Ez a hazai műszaki felsőoktatási intézmények közül egyedül a Műegyetemnél volt így, csak magas felvételi pontszámmal lehetett bekerülni az intézménybe.
| Intézmény | Szak | 2010-es ponthatár | 2011-es ponthatár |
| Budapesti Corvinus Egyetem (BCE-GTK) | nemzetközi gazdálkodás | 462 pont | 463 pont |
| Budapesti Corvinus Egyetem (BCE-TK) | nemzetközi tanulmányok | 461 pont | 453 pont |
| Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF-KVIK) | turizmus és vendéglátás | 418 pont | 405 pont |
| Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF-PSZK-BP) | pénzügy és számvitel | 385 pont | 401 pont |
| Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF-PSZK-BP) | gazdálkodási és menedzsment | 399 pont | 401 pont |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE-BTK) | kommunikáció és médiatudomány | 452 pont | 442 pont |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE-PPK) | pszichológia | 449 pont | 439 pont |
| Semmelweis Egyetem (SE-ÁOK) | általános orvos | 434 pont | 436 pont |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME-GÉK) | gépészmérnök | 372 pont | 375 pont |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME-VIK) | mérnök informatikus | 384 pont | 370 pont |
Az építészmérnöki képzés átlagpontszáma 399 volt, gazdálkodási és menedzsment szakon 447, mechatronikai mérnök szakon 454 pontot kellett elérni. Jobbágy Ákos tájékoztatása szerint mesterképzésre államilag támogatott helyre 1076 hallgatót vettek fel a tavalyi 856-tal szemben.
Nyíregyházi Főiskola: idén a tanári mesterszak volt a legnépszerűbb
A Nyíregyházi Főiskolára több mint kétezer hallgató nyert felvételt - mondta az oktatási intézmény sajtóreferense. A júniusban záróvizsgázó 1154 hallgató helyére 2121-et vettek fel, közülük 343-at mesterképzésre. A felvett jelentkezők fele nappali tagozaton, 63 százalékuk államilag támogatott formában kezdheti meg a tanulmányait.
Számolgatnál még? Ellenőrizd a pontszámodat a felvételi pontszámító kalulátorral
A főiskola legnépszerűbb képzése az idén is a tanári mesterszak, erre 308 hallgatót vettek fel. A legnépszerűbb alapszak - mint ahogyan évek óta mindig - a gazdálkodás és menedzsment, ezen szeptemberben 196 hallgató kezdheti meg tanulmányait. A második helyre a programtervező informatikus szak került 142 felvett hallgatóval. Jól vizsgázott az először meghirdetett mérnöktanári képzés, oda 28 hallgatót vett fel a főiskola. A pótfelvételire augusztus 9-ig lehet jelentkezni, csakúgy, mint a beregszászi telephelyen meghirdetett képzésre - tette hozzá Nagy Balázs.
A Nyíregyházi Főiskola csaknem hétezer hallgatót oktat, dolgozói létszáma - a két gyakorlóiskolával együtt - meghaladja a 800-at. A hallgatók jelenleg 33 alapszakon, 13 tanári szakképzettséget adó mesterszakon, három diszciplináris és 21 felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
BGF: negyvenöt szakra lehet pótfelvételizni
A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) szeptemberben több mint hatezer elsőéves hallgatót fogadhat, közülük 433-at az ősszel induló öt mesterképzésre vettek fel - közölte az intézmény. A pótfelvételin mintegy 45 szakra várnak még hallgatókat.
Az intézmény három ismert karán - külkereskedelmi; kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi; pénzügyi és számviteli - a korábbi évekhez hasonló arányban jelentkeztek és nyertek felvételt a hallgatók, a zalaegerszegi intézetbe, amely tavaly önálló gazdálkodási karrá vált, kiemelkedően magas volt a jelentkezések száma, így mintegy 20 százalékkal több elsőéves kezdheti meg a tanévet, mint az előző évben.

A BGF-re - a magas ponthatárok ellenére - ebben az évben is kiemelkedően sok elsőéves nyert felvételt: államilag támogatott képzésben 4038, költségtérítéses képzési formában 1968 hallgató kezdheti meg tanulmányait. Hozzátették: annak érdekében, hogy a költségtérítéses képzésekre is minél felkészültebb hallgatók érkezzenek, egyes szakokon megváltoztatták az alsó ponthatárokat.
Az államilag támogatott helyekre hét alapszakon (emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, kommunikáció és médiatudomány, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás) kellett 400 pont felett teljesíteniük a jelentkezőknek.
Kitértek arra is, hogy szeptembertől tovább erősíti jelenlétét a BGF a határon túli magyar nyelvű felsőoktatásban is: a Magyar Akkreditációs Bizottság engedélye alapján az idén magyar nyelvű turizmus-vendéglátás képzés indul Székelyudvarhelyen, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájával közösen, 2012 februárjától pedig a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen, székhelyen kívüli képzés formájában.
eduline/mti
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).