Már a harmadik diák próbált idén kárt tenni magában egy általános iskolában Ercsiben
Körzővel okozott sérülést egy diák a karján, év elején pedig két másik diák is kárt akart tenni magában az ercsi iskolában.
Körzővel okozott sérülést egy diák a karján, év elején pedig két másik diák is kárt akart tenni magában az ercsi iskolában.
Mindkét tanulót bántalmazták a társai, mielőtt véget akartak vetni az életükbe. Az egyikük a kapucnijával akasztotta fel magát az iskolában. A szülők már korábban jelezték a tankerületnek, hogy az intézményben meglehetősen feszült a légkör és gyakoriak a verekedések. A dunaújvárosi tankerület szerint a bántalmazók ellen fegyelmi eljárás indult.
Az Ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója Facebookon jelentette be a hírt.
Eduline