Túl sok olyan irodalmat tanítanak a brit iskolákban, amelyek inkább elriasztják a gyerekeket az olvasástól – erről beszélt Lee Child, a Jack Reacher-regények szerzője a Guardian-nek. A világszerte több mint 100 millió példányban eladott könyveket jegyző író szerint az angoltanárok jó szándéka ellenére gyakran túl nehéz művekkel kezdik az irodalomtanítást.

Teljesen érthető, hogy ha valaki egész életében olvasott, szereti az irodalmat, egyetemre járt, akkor a nagy klasszikusokat akarja megmutatni. De ez a gyerekeknek egyszerűen túl sok

– mondta Child.

Az író szerint ma még nehezebb helyzetben vannak a diákok, mint korábban, mert a közösségi média széttördeli a figyelmet. „Minden darabos, sürgető, kapkodó. Mikor lenne idejük leülni és elmélyülten olvasni?” – tette fel a kérdést.

Magyar származású brit író nyerte az idei Booker-díjat

A tanterv részévé kellene tenni a krimiket, hosszútávon a bűnmegelőzést is segíthetik

Lee Child szerint a thrillereknek és krimiknek is helyet kellene kapniuk a tantervben és az iskolai könyvtárakban. Szerinte olyan könyvekre van szükség, amelyek lekötik az embert, és rászoktatják az olvasásra. A komolyabb, „szép” irodalom jöhet később.

Máshogy kellene olvasni tanítani a gyerekeket

Child a brit sajtónak egy doncasteri börtönben beszélt minderről, ahol fogvatartottaknak tartott írás- és olvasásfejlesztő foglalkozásokat. A programot országos szintre szeretnék bővíteni. Az író szerint sok elítélt azért fordult el az olvasástól, mert már iskolásként kudarcélményei voltak. A foglalkozásokon a résztvevőket írásra is ösztönzik, Child pedig személyesen ad visszajelzést a szövegeikre.

A fogvatartottakat arra biztatta, hogy saját magukról írjanak. Tapasztalatai szerint az olvasás és az írás nyugodtabbá teszi a börtönök légkörét is. Ha van feladatuk, „mindenki relaxáltabb, kiegyensúlyozottabb." Child úgy véli, az írás-olvasási készségek fejlesztése hosszú távon a bűnismétlés csökkentéséhez is hozzájárulhat.

Szerintem mindenki biztonságosabb közösséget szeretne, kevesebb bűncselekménnyel. Ez nem érzelmi kérdés, hanem gyakorlati

– fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a program nem „büntetésellenes”, hanem kifejezetten pragmatikus megközelítés.