Gyerekeket filmezett zuhanyzás közben – vádat emeltek a gödöllői férfi ellen

Gyermekpornográfia és tiltott adatszerzés miatt áll bíróság elé az a férfi, aki egy Gödöllőhöz közeli településen elrejtett kamerával figyelte korábbi lakóhelyének fürdőszobáját. A felvételeken több kiskorú is szerepel.

A vádirat szerint a férfi idén januárban titokban webkamerát szerelt fel annak a háznak a padlásán, ahol korábban élt – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

A plafon repedésein keresztül a kamera közvetlen rálátást biztosított a fürdőszobára, ahol egy család lakott három kiskorú gyermekével – a legfiatalabb közülük óvodáskorú volt.

A férfi a kamerát mobiltelefonján keresztül követte élőben

, miközben a felvételeket memóriakártyára is rögzítette. A hatóságok szerint februárig több olyan anyagot készített, amelyeken a gyerekek zuhanyozás vagy fürdetés közben láthatók.

A férfi akkor bukott le, amikor

az egyik gyermek észrevette a plafonba rejtett kamerát

. Az ügyet a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálta ki, amely most vádat emelt ellene gyermekpornográfia és tiltott adatszerzés miatt.

Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, valamint azt indítványozta, hogy a vádlottat tiltsák el minden, gyermekekkel kapcsolatos tevékenységtől vagy munkakörtől.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.