Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A látogatókat evakuálták, amíg az állatok vissza nem mentek a majomházba.
Június 17-én kedden elszabadult négy orángután a frankfurti állatkertben – írta meg a Frankfurter Rundschau. A látogatókat azonnal evakuálták, az állatok és a sáját védelmük érdekében is, ugyanis nem veszélytelen állatfaj.
A szökésükben nagy segítséget jelentett a Borgori-erdőnek nevezett kültéri futtatójuk zárjának meghibásodása. Így könnyedén meg tudták ők is látogatni a szomszédjukban lévő lakótársaikat.
Az állatkerti dolgozók bezártak minden kaput és a kasszákat is. Nagyjából egy órányi barangolás után azonban az orángutánok visszamentek a saját kifutójukba. Ehhez viszont az is kellett, hogy a gondozóik egyesével a nevükön szólítva hívogassák őket.
A hírportál szerint a 6 orángutánból valószínűleg a 4 négy tinédzsernek számító példány döntött az állatkert feltérképezésé mellett, ugyanis a gondozók a felnőtt hímet és nőstényt találték egyedül a kifutóban. A veszély elhárítása után visszaengedték a látogatókat az állatkertbe.

Egyike a veszélyeztetett állatfajoknak
Az orángutánok több alfaja is a legveszélyeztetetteb állatokhoz tartozik világszinten. Sajnos a természetes élőhelyükön történő erdőirtások miatt kritikussá vált a helyzetük, többek között ezért is figyelnek az állatok védelmére fokozottan és igyekeznek szaporítani őket.
A frankfurti állatkertben legutóbb 2018-ban született orángután bébi, nem sokkal később pedig a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykertben is született 2020-ban egy baba, Móric. Sajnos ő két évre rá egy vele született betegség miatt elpusztult.
Kifejezetten nagy dolognak számít, ha állatkerti körülmények között sikerül szaporítani veszélyeztetett állatfajokat. Sajnos nem mindig eredményes, mivel rengeteg komplikáció merülhet fel, de folyamatosan próbálkoznak, hogy fenn tudják tartani ezeket a fajokat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).