Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Az Alapítvány statisztikái szerint évek óta emelkedik azoknak a fiataloknak a száma, akik hozzájuk fordulnak segítségért. A legtöbb esetben 14-18 év közötti fiatalok, de van arra is példa, hogy 10 éves gyerekek kérnek segítséget.
Megjelent a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2024. évi szakmai beszámolója, amiben többek között közölték az előző év megkeresési statisztikáit is. Összesen 34 ezer esetben keresték fel a Kék Vonal ügyelőit gyerekek, fiatalok és az értük aggódó felnőttek – telefonon, levélben vagy chaten. A lelkisegély-vonal egyébként teljesen anonim, ingyenes és éjjel-nappal elérhető, ha a fiatalok krízishelyzetbe kerülnének.
Az Alapítvány szakmai beszámolója szerint „a tavalyi konzultációk jelentős része mentális egészséggel, bántalmazással és öngyilkossági gondolatokkal kapcsolatos segélykérés volt”. A legtöbb megkeresés tavaly is a kamaszok köréből került ki, de volt rá példa nem is olyan kevésszer, hogy 10 éves gyerekek keresték meg őket.
A statisztikáik közül ki is emeltek párat, amik nem kis aggodalomra adhatnak okot a fiatalok mentális egészségére nézve:
● 6096 esetben félelem és szorongás miatt kerestek segítséget a krízishelyzetben lévők;
● 4223 esetben az általános lehangoltság érzésével jelentkeztek;
● több mint 1000 konzultációban számolt be a megkereső érzelmi bántalmazásról, és az esetek több mint felében az érzelmi bántásokhoz fizikai erőszak is társult;
● négy év alatt ötszörösére nőtt az önsértéssel (1627) kapcsolatos megkeresések száma;
● átlagosan naponta 5 megkeresésben megjelent az öngyilkosság gondolata (1926 konzultáció)
● 1137 megkeresésben kiderült, hogy az érintett fiatalnál lelki betegséget diagnosztizáltak;
● 22 alkalommal a Kék Vonal ügyelői hívtak mentőt akut életveszélyben lévő fiatalokhoz.
„Az elmúlt évben 8178 esetben fordultak súlyos mentális nehézséggel küzdő fiatalok a Kék Vonal ügyelőihez és naponta 3 megkeresés érkezett olyan fiataltól, aki már kapott diagnózist, de azt érzi, nem kap megfelelő lelki támogatást az egészségügyi ellátásban.” – fogalmazták meg a közleményükben.
Az Alapítvány tapasztalatai szerint gyerekek tízezrei maradnak magukra megfelelő ellátás nélkül a nehézségeikkel. Ilyenkor felértékelődik a Kék Vonal szolgálata is, hiszen sok esetben ezeknek a fiataloknak egy kis odafigyelésre és támogatásra van szüksége.
Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot (országosan hívható napi 24 órában, körzetszám nélkül, névtelenül és ingyenesen)! Ha 24 éves elmúltál, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Az alapítványt online is eléred a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül, ahol az anonim chatszobában vagy e-mail felületen írásban is kérhetsz segítséget.
Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal Alapítványt online.
http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.