Billie Eilish és az Imagine Dragons után újabb neves fellépőket jelentett be a Sziget

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget Fesztivál. Idén Macklemore, Lorde és a Mumford & Sons is ott lesznek augusztusban a Hajógyári-szigeten.

  • Székács Linda

A rendezvény szervezői decemberben már bejelentettek néhányat a hatnapos fesztivál fellépői közül. Több száz kisebb előadó mellett Budapesten koncertezik majd Billie Eilish, az Imagine Dragons, YUNGBLUD, Niall Horan, Mimi Webb és Diplo is, a frissen bejelentett fellépők között pedig ott van Macklemore, aki 2019-ben és 2017-ben is járt már a fesztiválon, de fellép majd Lorde, az angol Mumford & Sons, girl in red és Bonobo is.

A Sziget Fesztivált idén augusztus 10 és 16 között rendezik meg, a bérletek mellett pedig mától napijegyeket is vásárolhattok rá. Ráadásul ha diákok vagytok, jelentős kedvezménnyel vehetitek meg a háromnapos vagy egyhetes belépőiteket.

A napi bontást és a fellépőket ide kattintva nézhetitek meg, és jegyet is itt válthattok az eseményre.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.