A TISZA minden jó és a fiatalokat segítő intézkedést megtart. Képviselőként azonban minden olyan juttatásról lemondok, ami nem nélkülözhetetlen az emberek méltó képviseletéhez
– írta bejegyzésében.
A politikus közölte: az Országgyűlési Hivatalnál leadta az SZJA-mentességről való lemondásáról szóló nyilatkozatot. Posztjában arra is felszólította Nyugat-Nógrád más országgyűlési képviselőit, a fideszes Balla Mihályt és a Mi Hazánkhoz tartozó Dócs Dávidot, hogy járjanak el hasonlóan. Indoklása szerint a régióban az emberek az országos átlagnál jóval kevesebb fizetésből élnek.
Berki Ákos Balassagyarmaton született, jelenleg is ott él. A Tisza Párt bemutatása szerint dolgozott logisztikában, gyárban, bolti eladóként és gyorsétteremben is. Joghallgató, több mint tíz éve néptáncol, valamint tagja a Fiatalok Palócföldért Egyesületnek.
Bemutatkozásában kiemelte: fontosnak tartja a helyi kis- és középvállalkozások erősítését, az M2-es autóút meghosszabbítását és az uniós források „becsületes felhasználását”. Az elmúlt egy évben Magyar Péter mellett járta az országot, kampányrendezvényeken dolgozott.
Több gyakorló tanár, iskolaigazgató és oktatási szakember mellett a frissen végzett orvos, Dr. Kincse Csongor is tagja lesz az Országgyűlés nyolcfős Oktatási Bizottságának. A testületben a Tisza Párt hat, a Fidesz két delegáltja dolgozik majd, és több olyan szereplő is bekerült, akik hosszú évek óta a közoktatásban vagy az oktatási intézményrendszerben dolgoznak.