Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az elmúlt hetekben több akcióval és demonstrációval próbálja felhívni a figyelmet a kulturális ágazat alacsony béreire. A szakszervezet szerint a könyvtári, levéltári, múzeumi és közművelődési dolgozók jövedelmi helyzete mára tarthatatlanná vált, és sok szakember csak a garantált bérminimum környékén keres.
A demonstráción egy textilrestaurátor-oktatóval beszélgettünk arról, mit jelent a gyakorlatban a kulturális szférában dolgozni. Anikó több helyen is dolgozik, a Magyar Iparművészeti Múzeumban restaurátorként, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen oktatóként, szabadidejét és hétvégéit pedig a vállalkozásának áldozza.
A szakember szerint azonban a fizetés sok esetben nem áll arányban a szükséges képzettséggel és felelősséggel. Mint mondta, diplomás munkakörben dolgozik, mégis szinte lehetetlen megélni a fizetéséből. Kamerán kívül elmondta:
Decemberig 305.000 Ft volt a nettó fizetésem, erre kaptam idén 15% béremelést
@eduline.hu Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles
♬ original sound - eduline.hu
Február 16-án a szervezet petícióban fordult Hankó Balázshoz, amelyben azonnali és érdemi béremelést követeltek, valamint bértárgyalások megkezdését a kormány és a szakszervezet között. A dokumentum szerint az ágazatban dolgozók bére sok esetben a garantált bérminimum szintjén van, ami hosszú távon veszélyezteti a kulturális intézmények működését és a szakemberek pályán maradását.
A szakszervezet szerint a problémára már több mint másfél évtizede figyelmeztetik a döntéshozókat, de érdemi változás eddig nem történt. Az érdekképviselet úgy látja, hogy a jelenlegi bérek nemcsak az érintett dolgozók megélhetését nehezítik meg, hanem a kulturális örökség megőrzését is veszélybe sodorhatják.

Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.