Tűz volt egy kávézóban az ELTE épületében

Az ELTE épületében található Arch & Beans kávézóban az egyik elszívó gyulladt ki, és a lángok a külső szellőzőkéményre is átterjedtek.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Telex megkeresésére azt írta, hogy a kávézóban az elszívó gyulladt ki, majd a lángok átterjedtek a kívül, a falsíkon futó szellőzőkéményre is. A tüzet a fővárosi hivatásos tűzoltók több járművel a helyszínre vonulva eloltották.

Az egységek az oltást követően átvizsgálták az épületet. Biztonsági okokból mintegy ötszáz embernek kellett elhagynia.

Az ELTE a HVG-vel e-mailben közölte, hogy a kávézó az egyetemtől függetlenül működik, az intézménnyel nem áll kapcsolatban.

Díszdoktori címmel tünteti ki az ELTE Krasznahorkait

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szeptemberben díszdoktori címmel tünteti ki egykori hallgatóját, a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót – az elismerés az író előtt tisztelgő, egyéves programsorozat egyik kiemelt eseménye lesz.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.